Magyar foci

Bognár György: A hazaiak 20-25 percet elcsaltak a mérkőzésből, a játékvezető pedig sokat segített nekik ebben

Bognár György irányításával öt győzelem és egy döntetlen után először kapott ki a Paks az NB I-ben: a 11. forduló nyitómeccsén a Kisvárda 3-1-re nyert hazai pályán. A meccset követően vendégek vezetőedzője azt mondta, a vereséget el tudja fogadni, mert az benne van a játékban, de kritikus volt a játékvezető, Kárpály Mihály tevékenységével kapcsolatban.

Az NB I második helyére nyomult fel a Paksot megállító Kisvárda
Hatmeccses veretlenségi sorozatuk szakadt meg Bödééknek.

„Azért nem tudok mérges lenni, ha egy játékvezető nem ad meg egy büntetőt, mert ez benne van a játékban.

Az viszont nincs benne, hogy annak a csapatnak segít, amely húzza az időt.

Mi hiába próbálunk iramot menni, ha a hazai csapat legalább 20-25 percet elcsalt a meccsből, a játékvezető pedig sokat segített nekik ebben” – mondta az M4-nek Bognár György.

A Kisvárda ezzel a győzelemmel megelőzte a Paksot és feljött a második helyre. Egy pont a Ferencváros előnye a tabella élén, de két mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél.

11. forduló

Kisvárda Master Good FC-Paksi FC 3-1

 

november 21., szombat:
Puskás Akadémia-Budafoki MTE 14.45
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 17.00
Budapest Honvéd FC-Ferencvárosi TC 19.30

november 22., vasárnap:
MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 17.00

december 23., szerda:
Újpest FC-Zalaegerszeg 18.00

 

A tabella:
1.  Ferencvárosi TC              8  6   2   –     18-4  20 pont
2.  Kisvárda Master Good        10  6   1   3    16-14  19
3.  Paksi FC                    11  5   2   4    22-19  17
4.  MOL Fehérvár FC              9  4   4   1    22-14  16
5.  MTK Budapest                10  4   3   3    17-14  15
6.  Budafoki MTE                 8  4   1   3    13-13  13
7.  Puskás Akadémia FC          10  4   –   6    13-21  12
8.  ZTE FC                      10  3   2   5    18-20  11
9.  Diósgyőri VTK                9  3   1   5    14-14  10
10.  Újpest FC                   10  3   1   6    11-24  10
11.  Budapest Honvéd              9  2   3   4    14-15   9
12.  Mezőkövesd Zsóry FC         10  2   2   6     8-14   8

Olvasói sztorik