Nemzetközi foci

Cavaninak öt perc sem kellett a gólhoz, Brazíliának Firmino volt a hőse, de a nap gólja Vidalé

Brazília, Uruguay és Chile is nyerni tudott pénteken a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

Az uruguayiak Barranquillában már az ötödik percben vezetést szereztek Edinson Cavani góljával, majd a második félidőben Luís Suárez büntetőjével növelték az előnyt, a végső kegyelemdöfést pedig Nunez Ribeiro bombagólja adta meg.

Ennél jóval nehezebb dolga volt a brazioloknak, akik Neymar, Casemiro és Coutinho nélkül álltak ki Venezuela ellen. A vendégek sokáig állták a rohamokat. A találkozó egyetlen gólja a 67. percben esett, amikor egy ötösre lefejelt labdánál pocsékul helyezkedtek a venezuelai védők, Roberto Firmino pedig a kapuba lőhetett.

Szintén nyerni tudott Chile, amely Santiago de Chilében 2-0-ra verte Perut úgy, hogy Arturo Vidal az első félidőben negyedórán belül kétszer volt eredményes. Előbb egy nagyszerű távoli lövésből, majd három méterről szerzett gólt.

A világbajnoki selejtezőkben már csak a brazilok hibátlanok, mivel Argentína döntetlent játszott a harmadik körben, de Ecuador és Uruguay is hatpontos, így aztán elég sűrű még a mezőny.

Eredmények – dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat, 3. forduló

Brazília-Venezuela 1-0 (0-0)
Kolumbia-Uruguay 0-3 (0-1)
Chile-Peru 2-0 (2-0)

 

csütörtökön játszották:
Bolívia-Ecuador 2-3 (1-0)
Argentína-Paraguay 1-1 (1-1)

 

Az állás:
1. Brazília 9 pont,
2. Argentína 7,
3. Ecuador és Uruguay 6 (7-5),
5. Paraguay 5,
6. Chile 4 (5-4),
7. Kolumbia 4 (5-5),
8. Peru 1,
9. Venezuela 0 (0-5),
10. Bolívia 0 (3-10)

Az első négy helyezett közvetlenül kijut a 2022-es, katari világbajnokságra, az ötödik pedig pótselejtezőt játszik.

Kiemelt kép: Ivan Alvarado – Pool/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik