Nemzetközi foci

„Nem érdemelték meg, hogy játszanak” – Gattuso példát statuált két alapjátékosával

A nem megfelelő hozzáállásuk miatt hagyta ki két alapemberét Gennaro Gattuso, a Napoli labdarúgócsapatának vezetőedzője a Bolgona elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen. Mario Ruit és Fauzi Gulamot büntette, akik az edzéseken szerinte elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottak az utóbbi időben, írja az MTI.

A lelátóra küldtem őket, mert az edzésen csak sétálgattak. Túl könnyű lett volna nekik otthon a kanapén. Elhoztam őket, mert tagjai a csapatnak, de nem érdemelték meg, hogy játszanak

– adott magyarázatot a két játékos mellőzésére Gattuso csapata vasárnapi 1-0-és győzelmét követően.

A Napoli harmadik a Serie A-ban, három pont a hátránya az élen álló AC Milan mögött.

Szoboszlait ismét elveszítheti a válogatott
Karanténba került a Salzburg.

Kiemelt kép: Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.