Nemzetközi foci sport

Ibrahimovic megdöntött egy rekordot, de a következő 11-est inkább átengedi

Őrült meccse volt Zlatan Ibrahimovicnak, a Milan svéd sztárjának a Verona elleni bajnokin.

A Milan kétgólos hátrányba került 19 perc alatt hazai pályán, de Franck Kessié még az első félidőben szépíteni tudott, a második felvonásban pedig szinte egykapuztak Ibrahimovicék. A 65. percben a svéd csatár egyenlíthetett volna, ám büntetőből a léc fölé bikázott, így sorozatban harmadik tizenegyesét rontotta el, és az utolsó hat próbálkozásából mindössze kettő végződött góllal.

Aztán volt két nagyon veszélyes fejese Ibrahimovicnak, az egyiknél a kapufa hárított, a másikat bravúrral, a röplabdások sáncolós mozdulatát idézve védte a Verona kapusa, Marco Silvestri. Már a rendes játékidő végén jártak a csapatok, amikor az Ibrahimovic által lefejelt labdát Davide Calabria bevágta, de nem ünnepelhetett a Milan, mert a védővel együtt felugró Ibrahimovic karját is érintette a labda, és bár semmi szándékosság nem volt a mozdulatban, az aktuális szabály szerint ilyenkor kifelé jár szabadrúgás.

De a Verona nem tudta kihúzni, Ibrahimovic nem hagyta, Brahim Diaz beadása után végül a fejesével pontot mentett, így a Milan két pont előnnyel vezeti a tabellát. Az olasz bajnokságban az 1994-1995-ös idényben vezették be a hárompontos rendszert, azóta Ibra az első Milan-játékos, aki egyhuzamban hét bajnokin eredményes volt.

Ibrahimovic a meccs után azt nyilatkozta, dühös, mert az egy pont nem elég, a tizenegyesről pedig azt mondta, a következőt át fogja engedni Kessiének. Néhány napja Ibrahimovic egy olyan képet rakott ki az Instagram-oldalára, amelyen a svéd válogatott mezében szerepel, de most egy nagy mosoly kíséretében elismerte, hogy csak provokatív céllal posztolta a fotót, nem tervezi, hogy visszatér a válogatottba.

Kiemelt kép: Pier Marco Tacca / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.