Magyar foci sport

Szoboszlait ismét elveszítheti a válogatott

Újabb pozitív koronavírus-tesztek születettek a Red Bull Salzburg labdarúgócsapatánál, így veszélybe került Szoboszlai Dominik szereplése az Izland elleni csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A salzburgi klub hivatalos honlapján jelezte, hogy hat futballista fertőzött, a csapat karanténba került, és egyelőre egyetlen játékos sem utazhat el a válogatottba.

A honlap beszámolója szerint a Rapid Wien elleni vasárnapi rangadót megelőzően, a pénteken elvégzett tesztek mindegyike negatív lett, azonban az 1-1-re végződött összecsapás után levett minták közül már fél tucat pozitív eredményt hozott. Az érintett futballistákat nem nevezték meg, tüneteik nincsenek.

Azok a játékosok, akiknek negatív lett a tesztje, csak az otthonuk, az edzőközpont és a mérkőzések helyszínei között mozoghatnak. A csapat tagjain hétfőn újabb teszteket végeznek el, és ha a járványügyi hatóság a negatív eredményt követően hozzájárul, változhat a helyzet az együttesnél.

Korábban, a Bulgária elleni pótselejtező előtt is hasonló történt, a Salzburg akkor sem engedte el a légiósait, köztük a magyar középpályást a válogatotthoz.

A magyar csapat csütörtökön fogadja Izlandot az Eb-részvételért, majd a Nemzetek Ligájában Szerbia és Törökország ellen játszik a Puskás Arénában három, illetve hat nappal később.

Kiemelt kép: Sercan Kucuksahin / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.