Nemzetközi foci

Létezik, hogy valamiben egyetért a Juve és a Napoli?

A Juventus és a Napoli is azt fontolgatja, hogy nem engedi el a játékosait a válogatotthoz a vírushelyzet miatt, írja a Football Italia.

Nem lenne példa nélküli dolog, elég csak a Salzburgot említeni, amely a csapatnál lévő fertőzések után azokat sem engedte el, akiknek negatív lett a teszteredményük, emiatt hagyta ki Szoboszlai Dominik is a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőt. De a Bundesligában szereplő Werder Bremen is úgy határozott, hogy nem bocsátja a válogatottak rendelkezésére a keretükből behívott öt labdarúgót.

A Juve és a Napoli esetében az ad egy plusz színezetet a dolognak, hogy két riválisról van szó, akik nem nagyon szoktak egyetérteni semmiben, ráadásul a szezonban már volt egy nagy egymásra mutogatás, amikor a nápolyiak végül nem utaztak el Torinóba, a szövetség pedig végül a címvédőnek adta 3-0-val a mérkőzést.

Koronavírusos lett az olasz válogatott szövetségi kapitánya
Három meccsen kellene a kispadra ülnie.

A csapatok félelme egyébként nem alaptalan, legutóbb az olasz válogatott szövetségi kapitányáról, Roberto Manciniről derül ki, hogy koronavírusos.

Kiemelt kép: Vincenzo PINTO / AFP

Olvasói sztorik