Nemzetközi foci

Az ellenfél karanténba vonult, a Juventus mégis megjelent a meccsen

Ahogyan arra számítani lehetett, nem rendezték meg az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának, a címvédő Juventus és a Napoli összecsapását, mivel utóbbi gárda nem utazott el Torinóba.

A nápolyiak közleménye szerint azért nem indult útnak a gárda, mert a helyi egészségügyi hatóságok utasítására karanténba került az egész csapat, mivel két játékos – Piotr Zielinski és Eljif Elmas -, valamint egy munkatárs megfertőződött a koronavírussal.

A Serie A koronavírus-protokollja megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani.

Teljes a káosz a Juventus-Napoli rangadó körül
Játék nélkül kap három pontot a bajnok?

A Napoli arra a szabályra hivatkozik, amely kimondja, hogy a helyi hatóságok rendelkezései felmentést adhatnak a mérkőzés lejátszásának kötelezettsége alól. Kérelmét azonban a liga elutasította, így a három pontot szinte biztosan a Juventus – amely a Ferencvárossal azonos csoportba került a Bajnokok Ligájába – kapja majd 3-0-s gólkülönbséggel.

A Juventus megjelent a stadionban, Andrea Pirlo még kezdőt is hirdetett, és a klub elnöke, Andrea Agnelli szerint ők úgy jártak el, ahogy azt a liga koronavírus-protokollja meghatározta.

A többi vasárnapi meccset megrendezték, és a Cagliarit megszóró Atalantához hasonlóan a Milan is hibátlan maradt. A csütörtökön az Európa Ligában a portugál Rio Avét elképesztő büntetőpárbajban búcsúztató Milan az újonc Spezia ellen az első félidőben förtelmes futballt mutatott, a másodikban viszont elég volt néhány villanás a győzelemhez.

A csereként beállt Hakan Calhanoglu szabadrúgása után Rafael Leao szerzett vezetést, aztán Theo Hernández robogott gyorsvonatként végig a vendégek térfelén, mielőtt kilőtte volna a bal sarkot, végül Leao helyezett a kapuba közelről. A Milanban most debütált a norvég Jens Petter Hauge, aki 5 millió euróért érkezett a Bodö/Glimttől.

A Milan három, kapott gól nélküli győzelemmel rajtolt, ilyenre utoljára az 1971-1972-es idényben volt példa.

A Milan a válogatott meccsek miatti szünet után az Interrel játszik, amely a Lazio elleni 1-1-es döntetlennel hangolt a derbire.

A Parma Jasmin Kurtic első perces góljával verte a Veronát, míg a Benevento edzője, Pippo Inzaghi korábbi csapatát, a Bolognát győzte le az újonccal.

Serie A, 3. forduló:

AC Milan – Spezia 3-0 (0-0)
gól: Leao (57., 78.), T. Hernández (76.)

 

Lazio – Internazionale 1-1 (0-1)
gól: Milinkovic-Savic (55.), illetve. L. Martínez (30.)
piros lap: Immobile (69.), illetve Sensi (86.)

 

Parma – Hellas Verona 1-0 (1-0)
gól: Kurtic (1.)

 

Benevento – Bologna 1-0 (0-0)
gól: Lapadula (66.)

 

Atalanta – Cagliari 5-2 (4-1)
gól: Muriel (7.), A. Gómez (29.), Pasalic (37.), D. Zapata (42.), Lammers (81.), illetve Godin (24.), Joao Pedro (52.)

 

A Juventus-Napoli meccs elmaradt.

 

szombaton játszották:
Udinese – AS Roma 0-1 (0-0)
Sassuolo – Crotone 4-1 (1-0)

 

pénteken játszották:
Fiorentina – Sampdoria 1-2 (0-1)
A Genoa-Torino mérkőzést elhalasztották.

 

A tabella:
1. Atalanta 3 3-5 9 pont
2. AC Milan 3 7-0 9
3. Sassuolo 3 9-3 7
4. Internazionale  3 10-6 7
5. Napoli 2 8-0 6
6. Verona 3 4-1 6
7. Benevento 3  6-7 6
8. Juventus 2 5-2 4
9. Lazio 3 4-5 4
10. AS Roma 3 3-5 4
11. Genoa 2 4-7  3
12. Bologna 3 4-4 3
13. Fiorentina 3 5-6 3
14. Sampdoria 3 4-7 3
15. Spezia 3 3-7 3
16. Parma 3 2-6 3
17. Cagliari 3 3-8 1
18. Torino 2 2-5 0
19. Udinese 3 0-4 0
20. Crotone 3 2-10 0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik