Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Fradi csatára első BL-góljáról: Nagyon messziről jutottam el idáig

Franck Boli a kispadról beszállva lett a Ferencváros-Dinamo Kijev Bajnokok Ligája-mérkőzés egyik kulcsfigurája. Az elefántcsontparti csatár a 73. percben, 1-2-es állásnál váltotta Isaelt, majd a rendes játékidő végén az ő góljával alakult ki a 2-2-es végeredmény.

Csereként beállni nem feltétlen az én szerepem, de nekem így is gólt kell szerezni, ami most sikerült is.

Fantasztikus dolog gólt lőni a BL-ben, de ez nem csak az én érdemem, mindenki előrelépett, harcolt és adott valamit a csapatnak, ezért sikerült pontot szerezni” – nyilatkozta a mérkőzés után az M4-nek a 26 éves játékost, akit aztán arról is megkérdeztek, mit jelent neki, hogy megszerezte első gólját a Bajnokok Ligája főtábláján.

Rebrov: Agresszívabban kellett volna kezdeni, de megérdemeljük az egy pontot
Örül a döntetlennek a Fradi vezetőedzője, főleg, hogy 0-2 után sikerült elérni.

Nagyon messziről jöttem, hogy idáig eljussak. Élveznem kell a pillanatot, de felfogni talán csak később fogom.

Franck Boli 2012-ben igazolt Norvégiába, ahol megjárta a másodosztályt is, majd megjárta Kínát is, aztán visszatért a norvég élvonalba a Stabaek csapatához, amelynél 2018-ban gólkirály volt. A Fradi 2019 nyarán igazolta le, 46 mérkőzésen 16 gólja és négy gólpassza van eddig.

Boli gólja a Kijev ellen:

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik