Élő Magyar foci

Kétgólos hátrányból jött vissza, pontot szerzett a Fradi a BL-ben

Az első félidőben két gólt kapott a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, azonban a második félidőben Tokmac Nguen és Franck Boli is betalált, így a magyar bajnok pontot tudott menteni. A G csoport másik mérkőzésén a Barcelona Torinóban győzte le 2-0-ra a Juventust.

Mindkét csapat úgy állt hozzá a mérkőzéshez, hogy a másik ellen lehet valós esélye a pontszerzésre. Ennek szellemében Szerhij Rebrov is kiadta a parancsot: csapatának rá kell erőltetnie akaratát az ellenfélre. Az ukrán edző korábban játszott a Dinamóban és vezetőedzője is volt a kijevi klubnak, így számára egészen különleges volt ez az összecsapás, és a tőle megszokotthoz képest mintha jobban bele is élte volna magát a mérkőzésbe.

A Dinamo az első félidőben magabiztosan kezdett, és ugyan a Fradié volt az első helyzet, Dibusznak kellett az első igazán fontost védést bemutatnia a 19. percben. Nem sokkal később előnybe került a Dinamo: Haratin vetődött bele egy lövésbe, a labda pedig a testéről a kezére pattant, a szlovák játékvezető, Ivan Kruzliak pedig tizenegyest ítélt, amit Cigankov értékesített.

A bekapott gól kicsit megfogta a Ferencvárost. Mire kezdte volna magát összeszedni a házigazda, a Kijev újabb gólt szerzett, Lovrencsics rúgta rá De Penára a labdát, ami aztán a kapuba pattant – ha nem ér labdába a ferencvárosi csapatkapitány, alighanem akkor is gól a támadás vége, olyan üresen érkezett a hosszú oldalon a vendégek játékosa.

Ezután volt egy hullámvölgy a Fradi játékában, de mint oly sokszor, ismét jött Tokmac, aki góllal húzta ki csapatát a kátyúból. Az 59. percben Zubkov játszotta meg a támadót, aki ballal átvette a labdát, jobbal pedig a kapufa segítségével a kapuba lőtt.

Rebrov ezután elkezdte frissíteni a csapatot és Szidorcsuk második sárga lappal való kiállítása után két csereember, Laidouni és Boli hozták össze az egyenlítő gólt a 90. percben, előbbi rossz lövése után utóbbi talált be egy szabadrúgást követően. Bár Zubkov révén még volt egy kísérlete a győzelem megszerzésére az FTC-nek, maradt a 2-2.

Magyar csapat 25 év után szerzett újra pontot a legrangosabb európai kupában, amely a mostani kiírásban 900 ezer eurót ér. Ezt megelőzően 1995. november 22-én a Ferencváros a svájci Grasshoppers együttesével játszott 3-3-as döntetlent.

A Ferencváros és a Dinamo Kijevnem is ez volt az első pontja a csoportkörben. A négyest a Barcelona vezeti, amely 2-0-ra nyerni tudott Torinóban, a Juventus ellen. Jövő szerdán a Juve érkezik Budapestre, azt a meccset már a Puskás Arénában rendezik.

Torinóban nyert a Barca, a United öt gólt lőtt lőtt Gulácsinak
A Juventusnál most nagyon utálhatják a videobírót.

Bajnokok Ligája, 2. forduló, G csoport

Groupama Aréna, v.: Ivan Kruzliak (szlovák)

 

Ferencváros – Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (0-2)

 

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Somalia, Sigér (Mak, 73.), Haratin (Laidouni, 65.) – Zubkov, Isael (Boli, 73.), Nguen

Dinamo Kijev: Bojko – Kedziora, Zabarnyij, Popov, Karavajev – Bujalszkij (Garmas, 81.), Szidorcsuk, Saparenko (Baluta, 89.) – Cigankov (Rodrigues, 93.), Szuprijaha (Verbic, 89.), De Pena

 

gólszerzők: Nguen (59.), Boli (90.), illetve Cigankov (28., 11-esből), De Pena (41.)

sárga lap: Somália (12.), Heister (21.), Haratin (27.), Laidouni (71.), Nguen (72.), illetve Szidorcsuk (52., 86.), Bujalszkij (76.)

piros lap: Szidorcsuk (86.)

 

Az állás:
1. FC Barcelona   2   2  –  –  7-1  6 pont
2. Juventus       2   1  –  1  2-2  3
3. Dinamo Kijev   2   –  1  1  2-4  1
4. Ferencváros    2   –  1  1  3-7  1

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Kétgólos hátrányból jött vissza, pontot szerzett a Fradi a BL-ben

Az első félidőben két gólt kapott a Ferencváros a Dinamo Kijev elleni, hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, azonban a második félidőben Tokmac Nguen és Franck Boli is betalált, így a magyar bajnok pontot tudott menteni. A G csoport másik mérkőzésén a Barcelona Torinóban győzte le 2-0-ra a Juventust.

Mi maradt ki a végére!

A Fradi rúghatott még egy szögletet, Zubkov elé került a labda, aki ballal kapura suhintott, de a lövése elkerülte végül a kaput – ha nem is sokkal.

EGYENLÍTETT A FRADI!!!

Ott az egyenlítés! Szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros a kijevi térfélen, a belőtt labda Laidounit találta meg, aki aztán centerezett, Boli érkezett és a léc alá lőtt. 2-2!

Helyzet!

Somália játszotta meg Bolit, aki a tizenhatoson kívülről ugyan, de a kapuval szemben ellőtte a labdát, de elcsúszott közben, így végül könnyedén védett az ukrán kapus.

Felpörgött a Fradi

A szépítés óta erőre kapott a Ferencváros, többet birtokolja a labdát és sokkal biztatóbb képet fest, mint az első félidő végén, vagy akár a második elején. Gyorsabban és, ami fontosabb, pontosabban teszik egymásnak a játékosok a labdát. Volt is egy ígéretes helyzet az imént, de Lovrencsocs középre lőtt labdája végül mindenki előtt elgurult.

Szépít a Ferencváros!

Ki más, mint Tokmac? Zubkov másodjára tudta csak beadni a labdát, Tokmacot találta meg a tizenhtaoosn belül, aki ballal átvette a labdát, majd jobbal a hálóba lőtt. 1-2!

Ötlettelennek tűnik a Fradi

Valahogy nem tud fogást találni a Dinamón a Ferencváros. Az ukránok úgy játszanak, ahogy kétgólos előnyben kell: járatják a labdát, keresik a biztos megoldásokat és pörgetik az órán a perceket. A magyar bajnok letámadása sem túl eredményes és ha esetleg a Fradihoz kerül a labda, akkor is sok a pontatlan passz, főleg az ellenfél térfelén. Nehéz lesz.

Ott az első kijevi sárga

Szidorcsuk ütközte le Somáliát, a játékvezető előtt ráadásul, nem lehetett más, mint lap.

Ellőtte utolsó puskaporát a Fradi

A félidőre, természetesen. Szögletet harcolt ki a magyar csapat, Isael Tokmachoz passzolt röviden, aki aztán Lovrencsicshez passzolt, az ő beíveléséből azonban nem lett semmi. Nem játszik alárendelt szerepet a Fradi, de a Dinamo volt a jobb csapat az első félidőben, amely egy szerencsés tizenegyessel és egy gyors kontrával kétgólos előnybe került. Nehéz lesz, nagyon nehéz, de azért van még 45 perc.

Ott a második kijevi gól

Hidegzuhany, ahogy mondani szokták… Éledezett a Ferencváros, erre egy gyors akció végén Bujalszkij középre tett labdáját akarta kirúgni bevetődve Lovrencsics, de pont De Penát találta el, akiről a laszti a ferencvárosi kapuba pattant. Ha nem ér oda Lovrencsics, a Dinamo játékosa akkor is gólt szerzett volna. 0-2.

Vezet is a Dinamo a Fradi ellen

Cigankov végezte el az imént megítélt tizenegyest. Nem bézett fel a lövése előtt, így nem nagyon adta meg a kapaszkodót Dibusznak, a kapus balra indul, a labda jobbra ment, magabiztos büntető volt. 0-1.

2-0-ra vezet a Fradi - sárga lapokban

Most Heistert figyelmeztette a játékvezető egy lappal, pedig a védő előbb a labdát találta el és csak utána kaszálta el Cigankov lábát.

Dibusz mit védett!

Karavajev bőrözte be védőjét a tizenhatoson belül és lőtt kapura, Dibusz vetődve védte a középre tartó lövést.

Borzalmas szabadrúgás Isaeltől

Akér kapura is lőhetett volna s tizenhatos előteréből, de az ívelést választotta, labdája viszont túl magas volt, átszállt mindenki felett.

Olvasói sztorik