Nemzetközi foci sport

Zidane miatt lázadozik a Real középpályása

Nagyon kellett a Real Madridnak, és főleg Zinédine Zidane-nak a Barcelona elleni győzelem, mivel a Cádiz elleni bajnoki és a Sahtar Donyeck elleni BL-vereség miatt a spanyol sajtó már arról cikkezett, ki lehet az utódja, ha leváltják.

Már Zinedine Zidane utódjáról cikkeznek Spanyolországban
Egymás után kétszer kikapott a Real Madrid, ezért gyengült a bizalom.

A Clásicón aratott 3-1-es győzelem ellenére úgy tűnik, mégsem idilli a hangulat a Realnál, vagy legalábbis nem mindenkit nyugtatott meg a nagy rivális elleni siker.

A csapat támadó középpályása, Isco ugyanis panaszkodott egy sort amiatt, hogy nem kap elég lehetőséget Zidane-tól.

Ha Zidane lecserél, akkor már az 50-60. perc tájékán megteszi, de néha már a szünetben is. Ha meg csereként állít meg, akkor a 80. percben küld pályára

– morgott Isco, aki eddig négy bajnokin jutott szóhoz.

Nézzük a statisztikát részletesen: a Betis ellen a kispadról beszállva, a Cádiz ellen pedig kezdőként jutott neki egy-egy félidő, a Valladolid ellen az első perctől az ötvenhetedikig volt a pályán, míg a Levante ellen a 89. percben küldte be Zidane.

Így eddig összesen 147 perc jutott Iscónak, akinek gólja és gólpassza még nincs. Mivel még nagyon a szezon elején járunk, egyelőre nem lehet azt mondani, hogy Zidane-nál kiesett volna a pikszisből Isco, mindenesetre érdemes lesz figyelni, hogy a mostani panaszkodás után mennyit lehetőséget kap majd.

Kiemelt kép: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.