Nemzetközi foci

A katalánok szerint a videobíró ellopta a Barca győzelmét

A spanyol fővárosban derűs örömmel nyugtázták, míg Barcelonában dühödten, és a játékvezetést bírálva fogadták a szombati El Clásico végeredményét, miután a Real Madrid vendégként nyert 3-1-re a katalánok otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság klasszikus rangadóján, írta az MTI.

A madridi Marca című lap vezető anyagának főcímében „Blaugrana-felháborodásról” ír, amit a játékvezetőnek a katalánok szerint súlyosan hibás ítélete váltott ki, amivel 1-1-es állásnál tizenegyest adott a vendégcsapatnak.

Koeman a Real elleni vereség után: Miért van ellenünk a videobíró?
Várható volt, hogy nem hagyja szó nélkül a Real Madrid tizenegyesét.

„A katalánok nyíltan háborogtak Martínez Munuerának a pályán, és Sánchez Martíneznek a videószobában hozott döntése miatt. Úgy vélik, hogy a játékvezetők nem először bántják őket.”

A fővárosi sportújság idézte Ronald Koemant, a Barcelona holland vezetőedzőjét, aki az összecsapás végén számon kérte a bírón az ominózus ítéletet.

„Mondtam neki, remélem, egyszer majd meg tudják magyarázni nekem, hogyan működik a VAR, a videoelemző rendszer Spanyolországban, amely mintha mindig a Barca ellen, és soha nem mellette döntene” – közölte.

„Többet érdemeltünk volna” – hangsúlyozta Koeman, aki szerint a tizenegyes kiharcolásakor előbb Sergio Ramos szabálytalankodott Clément Lenglet-val szemben.

A katalán Sport, amely „A VAR ellopja a klasszikust a Barcától” címmel összegzett, ugyancsak szót adott Koemannak, aki az El Clásico kimenetele szempontjából döntőnek nevezte a tizenegyes megadását a madridiaknak.

A másik jelentős katalán sportnapilap, a Mundo Deportivo szintén erősen vitatható Barca-vereségről cikkezett.

A Sport nyugtalanító gyanúról írva több korábbi esetet emlegetett fel, amikor Martínez Munuera a Barcelona kárára ítélt, és erőteljesen kifogásolta, hogy amíg a Realnak – a videózás alapján – befújta a büntetőt, addig korábban, még szintén 1-1-nél, meg sem nézte a VAR-visszajátszást, amikor pedig Lionel Messi ellen „egyértelműen szabálytalankodtak” a tizenhatoson belül.

Ugyanez a bíró a Real-meccseken általában a madridiak javára téved

– fűzte hozzá a barcelonai újság.

A spanyol és a katalán sportsajtó egyformán idézi Zinédine Zidane-nak, a Real vezetőedzőjének nyilatkozatát, aki szerint csapata a tizenegyes megítélésétől függetlenül megérdemelte a győzelmet. A francia tréner azt mondta, büszke a csapat játékára, együttese nagyon jól futballozott, és külön örül annak, hogy két váratlan vereség után éppen az El Clásicón gyűjtötték be a három pontot.

„Olyan riválist győztünk le, amelyik ellen mindig nehéz futballozni. Elégedett vagyok a látottakkal, tökéletes meccset játszottunk” – fogalmazott a francia szakember.

Lampard is büntetőt kért számon a bírón

Nem volt nyugalom a szombati Manchester United-Chelsea mérkőzést követően sem, a vendégek menedzsere, Frank Lampard ugyanis megkérdőjelezte a VAR-felülvizsgálat hiányát egy első félidőben történt eset miatt.

Majdnem a saját kapujába passzolt a Chelsea kapusa
Edinson Cavanit is bedobta, de nem tudta legyőzni riválisát a Manchester United.

A 40. percben Harry Maguire szorosan átkarolta César Azpilicuetát, de Martin Atkinson játékvezető nem ítélt büntetőt,

noha még a Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi United-védő, Patrice Evra is azt mondta, Maguire mozdulata a pankrátor Hulk Hogannek is becsületére vált volna.

„Azt hittem, egy egyértelmű büntető, de a VAR véleményem szerint nagyon gyorsan elvetette ezt a lehetőséget. Azt hiszem, ha a játékvezető megnézte volna az esetet, megadta volna” – mondta Lampard, aki szerint nem jó irányba megy a videobíró használata.

Mindannyian elégedettek voltunk azzal, hogy a játékvezető a szezon elején gyakrabban ment oda a pálya szélén álló monitorhoz. Ha megkérték volna, most, hogy nézze meg, biztos tizenegyes lett volna.

Bosszankodhat a Willem II is

A holland bajnokság szombati fordulójában a Willem II-nek meg kellett elégednie egy ponttal, de a PEC Zwolle otthonában lejátszott 0-0 után a középső védő, Jan-Arie van der Heijden bosszús volt, hogy az utolsó percben szerzett gólját érvénytelenítette a játékvezető.

A nyáron igazol játékos a 90. percben ugyan betalált, de a játékvezető úgy ítélte meg, klubtársa, a svéd Sebastian Holmén lesen állt a lövés pillanatában.

„Vannak kétségeim, ahogy elvette a gólt, úgy meg is ítélhette volna, hiszen a kapus látta a labdát” – bosszankodott Van der Heijden.

Kiemelt fotó: LLUIS GENE / AFP

Olvasói sztorik