Nemzetközi foci sport

Fiatal hiénaként készültek az olasz meccsre a hollandok

Ha győzni nem is sikerült, végre mutatott valamit tudásából a holland labdarúgó-válogatott, amely szerdán 1-1-es döntetlent játszott az olaszokkal idegenben a Nemzetek Ligájában.

Ronald Koeman barcelonai munkavállalását követően Frank De Boer vette át az irányítást, de első két mérkőzésén gólt sem szereztek játékosai: előbb hazai környezetben Mexikótól kapott ki csapata 1-0-ra, majd Boszniában játszott gól nélküli döntetlent.

Nem sikerült megtörni a 42 éves nyeretlenséget, de pontot szereztünk Moszkvában
Az oroszok kapufát is lőttek, de nagyon jól állt a lábán a magyar védelem a Nemzetek Ligája 4. fordulójának moszkvai mérkőzésén.

A mostani 1-1 azonban bebizonyította, egyrészt sok van a csapatban, másrészt képes a változtatásra is a szakmai stáb.

Azt még Roberto Mancini is elismerte, alaposan meglepte az ellenfél taktikája, az olaszok szövetségi kapitányát lenyűgözte, hogy a hollandok a szokásos 4-3-3 rendszer helyett 5-3-2-vel léptek pályára.

Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy Hollandia átállt erre a rendszerre, alaposan meglepődtünk rajta. Nem mi játszottunk gyengén, egyszerűen olyan ellenféllel találkoztunk, amely problémákat okozott

mondta Mancini a RAI Sportnak.

Frank de Boer azt mondta, az egyik edzés után gondolta úgy, megpróbálkozik a váltással.

„Öt játékossal szerettem volna hátul játszani, hogy a támadóimnak ne kelljen annyit a védekezéssel foglalkozniuk. Alapvetően csak az a kérdés, hogy ésszerűen nézzünk az ellenfélre, és kidolgozzuk a megfelelő lépéseket. És a siker érdekében feláldozzunk bizonyos játékosokat, jelen esetben Steven Berghuist, aki az előző két meccsel ellentétben most nem jutott szóhoz” – mondta De Boer.

A szakember szerint a kritikusai nem bántak volna kesztyűs kézzel a válogatottal, ha ismét vereséget szenved.

Az edzésen láttam, ahogy a játékosok fiatal hiénaként kergették a zsákmányukat. Mondtam nekik, ha ezt a meccsen is megmutatják, akkor nem lehet gond.

Kiemelt fotó: Az olasz Federico Chiesa harcol a labdáért a holland Georginio Wijnaldummal (Marco BERTORELLO / AFP)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.