Nemzetközi foci

Frank Lampard kivágta egyik hátvédjét a csapatból

A The Athletic információi szerint Marcos Alonso kikerült a Chelsea csapatának keretéből a West bromwich Albion elleni mérkőzés után.

A londoni együttes szörnyen kezdte a mérkőzést, 0-3-ról kellett visszakapaszkodnia Frank Lampard csapatának, így végzett 3-3-ra a Chelsea.

Háromgólos hátrányból is pontot szerzett a Chelsea
Pedig a WBA egy félidő alatt bohócot csinált a Chelsea védelméből.

Az egyenlítéshez az is kellett, hogy a félidőben kettőt cserélt Lampard, az egyik lecserélt játékos pedig Alonso volt, aki sértődötten felszállt a csapatbuszra, meg sem nézte a második félidőt. Az Athletic beszámolója szerint Lampard olyan ideges lett ettől, hogy azonnal kivágta a keretből a spanyolt.

Lampardot még sosem látták ennyire idegesnek, valósággal dührohamot kapott Alonsótól. Meg lennék döbbenve, ha valaha még játszana a csapatban

– idézi a portál egy meg nem nevezett klub közeli forrását.

A Chelsea-ben Alonso posztjára nyáron érkezett Ben Chilwell és a keretben, mellette Emerson Palmieri is balhátvéd, így aztán könnyen pótolható is a szemtelen spanyol. Alonso 2016 óta a Chelsea játékosa, összesen 152 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 22 gól és 18 gólpassz a mérlege.

Olvasói sztorik