Nemzetközi foci

Szalai Ádám mindenképpen Mainzban maradna

Szalai Ádám maradni akar a Mainz labdarúgócsapatánál, ezt Oliver Fischer, a játékos ügynöke jelentette be, amit az MTI cikke szerint több német lap is idézett.

Ragaszkodunk álláspontunkhoz, és el fogjuk érni, hogy Ádám jövő héten újra edzésbe állhasson. Nem fog új klubot keresni. Mainz és a csapat részének érzi magát.

Rouven Schröder sportigazgató hétfőn közölte, hogy Szalai nem szerepel a szakmai terveikben, és „valószínűtlen, hogy megkapja azt a játékidőt ebben a szezonban, amelyben reménykedik”. Szerinte a támadó számára a klubváltás jelentheti a megoldást.

Szalai elküldése miatt társai szerdán sztrájkba léptek és megtagadták a részvételt a délutáni edzésen, ezáltal nyilvánítva ki szolidaritásukat a magyar játékossal. Akciójukkal a Mainz futballistái azt kívánták elérni: a klub vonja vissza hétfői nyilatkozatát.

A 32 esztendős Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, a Mainzhoz, amelyben azonban nem vált alapemberré. Az új Bundesliga-idény múlt heti első fordulójára a keretbe sem nevezte őt Achim Beierlorzer vezetőedző. Szerda reggel Szalai megjelent az egyesület edzőközpontjában, de mivel nem tréningezhetett a többiekkel, egyedül gyakorolt.

Szalai kirúgása után sztrájkoltak a mainzi focisták
Megtagadták a kerettagok az edzésen való részvételt.

Csütörtökön a klub labdarúgói újra edzésbe álltak, Rouven Schröder sportigazgató pedig „kényelmetlennek” nevezte a szituációt, és megerősítette:

a csapat valóban a magyar csatár ügye miatt nem edzett,

ugyanakkor továbbra is állítja, Szalai elküldésének hátterében kizárólag sportszakmai okok vannak.

Véget ért a Szalaiért indított mainzi futballsztrájk
Legalábbis ezt állítja a Bundesliga-klub sportigazgatója és edzője.

A Bild ezzel ellentétben arról számolt be, hogy Szalai Ádámnak egy elfajult anyagi vita miatt kell új csapatot keresnie, ugyanis a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálta azóta, holott ebben megállapodtak egymással a felek.

Kiemelt kép: TF-Images/Getty Images

Olvasói sztorik