Nemzetközi foci sport

Véget ért a Szalaiért indított mainzi futballsztrájk

Egyelőre megválaszolatlanok maradtak azok a kérdések, amelyek felvetődtek Szalai Ádám mainzi szereplést illetően, legalábbis a klub csütörtöki sajtótájékoztatója után sem lettünk sokkal okosabbak. Ami biztos: a Bundesliga-csapat nem számít a magyar válogatott csatárra, a sztrájknak vége és nincs edzőkérdés.

A magyar válogatott csatárral hétfőn közölte klubja, hogy a 2020-21-es idényben nem tart rá igényt. Elküldése miatt sztrájkba léptek a csapattársai, akik megtagadták a részvételt a szerda délutáni edzésen.

Szalai kirúgása után sztrájkoltak a mainzi focisták
Megtagadták a kerettagok az edzésen való részvételt.

Csütörtök kora délután a Mainz sajtótájékoztatót tartott, amelyen Achim Beierlorzer edző és Rouven Schröder sportigazgató kommentálta az esetet, amelyre hasonló talán még nem is fordult elő a Bundesligában.

„Az a tény, hogy a csapat nem jött edzésre, kényelmetlen helyzetet teremtett számunkra” – mondta Schröder, aki érzelmi reakcióról beszélt az esettel kapcsolatosan.

Csütörtök reggel a sportvezetés átbeszélte a sztrájkot a csapattal, elmondta, milyen következményekkel járhat, ha nem hajlandóak edzeni.

„Hamar rájöttünk, hogy a büntetések és szankciók nem vezetnek javuláshoz. A sztrájk csütörtökön véget ért, délután ismét edzünk, és felkészülünk a Stuttgart elleni hévégéi mérkőzésre” – tette hozzá Schröder.

Szalai Ádámot a fizetések körüli vita miatt küldték el a Mainztól
Kiállt saját maga és társai mellett is a támadó.

Arra a korábbi Sport Bild által megpendített hírre, miszerint Szalai és a klub között egy fizetéssel kapcsolatos vita mérgesedett el, a sportigazgató nemmel felelt.

„A Szalai-kérdésnek semmi köze a bérekhez. Már nyáron tájékoztattuk arról, hogy a játékidő nem garantált a számára. Mondtuk neki, hogy jobb lenne, ha új klubot találna. Magunk döntöttünk úgy, hogy inkább más játékosokat szerepeltetünk.”

Achim Beierlorzer, a Mainz edzője úgy fogalmazott, megérti a játékosok szolidaritását.

Játékosként azonban sohasem jutott volna eszembe, hogy ne jöjjek edzésre.

Szerinte mostantól minden a Stuttgart elleni mérkőzésnek kell alárendelni, és a futballnak kell ismét az előtérbe kerülnie. Az újságírók ugyan megpróbálták kipuhatolni, egy ilyen szerda után mennyiben változhatnak meg a mindennapok, de Beierlorzer csak azt ismételgette, a csapaton belüli dolgokat nem tárják a nyilvánosság elé.

Hozzátette, soha semmilyen baja nem volt a csapattal.

A sztrájk nem ellenem irányult

– hangsúlyozta.

Kiemelt fotó: THOMAS FREY / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.