Nemzetközi foci sport

Szalai Ádámot a fizetések körüli vita miatt küldték el a Mainztól

Szalai Ádám hétfőn kikerült a német élvonalbeli Mainz keretéből, mivel a klub állítása szerint már nem szerepelt a szakmai tervekben.

Kikerült Szalai Ádám a Mainz keretéből
Már nem tudnak neki elegendő játékidőt biztosítani.

A Sport Bild azonban úgy tudja, egy fizetéssel kapcsolatos vita mérgesedett el a felek között, ezért küldik el a magyar csatárt. A napilap szerint a koronavírus-járvány miatti bércsökkenés alkalmával a Mainz ígéretet tett arra, hogy a kieső összeget később pótolják. Ez egyelőre nem történt meg.

A Bild szerint a játékosok tanácsával kezdeményezett megbeszélést Rouven Schröder sportigazgató, hogy elmondja, nem kapják meg a pénzt belátható időn belül. A napilap úgy tudja, ez ellen Szalai hevesen tiltakozott, mivel a szerződésekben az állt, ezt mindenképp megkapják a labdarúgók. Schröder erre állítólag be is rekesztette az egész tárgyalást.

Kiemelt kép: THOMAS FREY / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.