Nemzetközi foci

Nevetséges összegért igazolt az Inter a Barcelonától

Immár hivatalos: Arturo Vidal az Internazionaléban folytatja a pályafutását.

A 33 éves chilei középpályás két évre írt alá a milánói klubhoz, amelynek opciója van arra, hogy egy harmadik évvel is megtoldja a a szerződést. Egyes források szerint 1 millió eurót fizet Vidalért az Inter, a Football Italia viszont azt írja, hogy csak a különféle teljesítmény-alapú bónuszok után kap pénzt a Barca.

Vidal számára nem lesz ismeretlen a Serie A, hiszen 2011 és 2015 között a Juventus játékosa volt, és a torinói klubbal négy bajnoki címet, egy olasz kupát és két Szuperkupát nyert. Új csapatánál ismét együtt dolgozhat Antonio Contéval, akivel a fent említett címek közül három scudettót és két Szuperkupát hoztak össze közösen a Juvénál.

A 115-szörös chilei válogatott Vidalnak az Inter lesz az ötödik európai klubja, az Inter, a Barca és a Juventus mellett a Bayern Münchenben, valamint a Bayer Leverkusenben játszott korábban.

Barcelonai csapattársa, Lionel Messi az Instagram-oldalán búcsúzott Vidaltól, és azt írta, tudta róla, hogy csodálatos játékos, de így is meglepte őt.

„Hiányozni fogsz az öltözőből” – írta Messi, aki sok sikert kívánt Vidalnak, és úgy érzi, a későbbiekben még keresztezik egymást az útjaik.

Az Inter a hétvégén játssza idénybeli első tétmeccsét, amikor a Fiorentinát fogadja hazai pályán.

Forrás: sofascore.com

Kiemelt kép: Rafael Marchante / POOL / AFP

Olvasói sztorik