Nemzetközi foci

Pirlo nem vacakol, Gonzalo Higuaínt azonnal elküldte a Juvéból

Sajtótájékoztatót tartott a Juventus újdonsült vezetőedzője, Andrea Pirlo. Az olasz média képviselői szabadon tehettek fel kérdéseket az olasz szakembernek, aki mindenre szép sorban válaszolt is, így elhangzott többek között az is, hogy Paulo Dybalát esze ágában sincs a Juvénak eladni. Egy távozót azonban rögtön megerősített Pirlo.

Beszélgem Higuaínnal, nagyra tartom őt. Fontos időszakot töltött a klubnál, nagyszerű játékos, de a beszélgetés után úgy döntöttünk, külön utakat járunk majd

– idézi a Goal.com olaszországi riportere Pirlót.

Az olaszok edzője nem ígért kézzel foghatót, egyedül azt fogadta meg, hogy megpróbálja a korábbi idők lelkesedését és dinamikáját visszahozni a csapatba. Elmondása szerint egy labdára vigyázó csapatot épít majd, amely labdavesztés esetén azonnal visszatámad majd.

Két dolgot mondtam a srácoknak: mindig tarts meg a labdát és ha mégis elveszíted, muszáj gyorsan visszaszerezned. Hiszem, hogy ehhez jókor vagyok a jó helyen. Nincs még kész formáció a fejemben, három és négy védővel is fel tudunk állni. Aztán majd meglátjuk, hogy nekem való-e ez a feladat

– összegzett a Juventus edzője.

A torinói sztárcsapatnák 2011 és 2015 között volt a Juventus játékosa, 2020 nyarán léptették elő az U21-es csapat helyett az első csapat élére, miután Maurizio Sarri távozott.

Kiemelt kép: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images

Olvasói sztorik