Nemzetközi foci

A Juventus állítólag már szabadulna Ronaldótól

A bajnoki cím ugyan összejött a Juventusnak, de a nagy álom, a Bajnokok Ligája megnyerése nem, a 16 között a francia Lyon búcsúztatta Cristiano Ronaldóékat.

A portugál támadó a Lyon elleni visszavágón kétszer is betalált ugyan, de a Juvénak ez sem volt elég a továbbjutáshoz.

Amióta Ronaldo Olaszországba igazolt, a Juventus hét gólt szerzett a BL egyenes kieséses szakaszában, és mindegyiket az ötszörös aranylabdás jegyezte, amit azt mutatja, Ronaldóra lehet számítani a húzós meccseken.

A Juve ennek ellenére mégis szabadulna tőle, elsősorban a nagyon magas, évi 23 millió eurós fizetése miatt, legalábbis a BBC spanyol futballra szakosodott újságírója, Guillem Balague ezt állítja. Ő úgy tudja, Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes azt az ukázt kapta, hogy találjon csapatot a csatárnak.

Mendes próbálkozott a Real Madridnál, de Ronaldo korábbi klubjánál elutasítóak voltak, úgyhogy az ügynök tovább házalt, és a PSG-nek, valamint a Barcelonának is beajánlotta Ronaldót. Igen, a Barcának is, ahol az a Lionel Messi a legfontosabb játékos, aki hosszú évek óta Ronaldóval együtt uralja a futballvilágot.

Elég érdekes kísérlet lenne őket egy csapatban látni, bár erre azért kevés az esély, de a Barca-drukkerek vagy a Ronaldo-rajongók fantáziáját bizonyára megmozgatja a gondolat.

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP

Olvasói sztorik