Nemzetközi foci

Lukaku inkább át sem vette az ezüstérmet az Európa Liga-döntő után

Fájdalmas volt nézni, hogy amilyen jó szezonja volt Romelu Lukakunak az Internél, annyira szomorú véget ért: a belga csatár beállította Ronaldo klubrekordját, 34 góllal zárt az első milánói idényében. A Sevilla ellen végül 3-2-re elveszített Európa Liga-döntőben is ő szerezte az első találatot, csakhogy végül nem ezzel vált főszereplővé, hanem azzal, hogy olyan szerencsétlenül nyúlt bele Diego Carlos ollózós lövésébe, hogy a labda a lábáról a saját kapujába pattant.

Ez döntötte el végül a döntőt, mert bár a ráadással együtt volt még 20 perce az Internek, több helyzete is, de kiegyenlíteni már nem sikerült.

Lukakun látszott, hogy nagyon megviselték a történtek, és mint kiderült, át sem vette a második helyezettnek járó ezüstérmet. Egyszerűen kihagyta az éremátadót.

Az Inter vezetőedzője, Antonio Conte úgy értékelt, kemény, kiegyensúlyozott mérkőzést játszottak, és bár volt esélyük a sikerre, az a szerencsétlen mozdulat eldöntötte a meccset, a Sevillának pedig amúgy is nagyobb tapasztalata van a nemzetközi színtéren, mint csapatának.

A játékosaim keményen dolgoztak és sokat fejlődtek, ez fontos az önbizalom szempontjából is. Kell két-három nap, hogy nyugodtan, hideg fejjel elemezhessük a teljes évadot, és megpróbáljuk megtervezni az Inter jövőjét, akár velem, akár nélkülem

– mondta Conte az MTI cikke szerint.

Conte veréssel fenyegette az őt gúnyoló Sevilla-focistát
Banega érzékeny pontra tapintott a meccs közben lezajlott során, mert Conte még a lefújás után is üzengetett neki.

„Soha ne add fel, ezt a szívünkbe véstük”

A győztes oldalon többen is elsírták magukat a lefújás után, az egyikük a vezetőedző, Julen Lopetegui volt, aki még kezet rázott a riválisokkal, csak azt követően érzékenyült el.

A mezünkön is szerepel, hogy soha ne add fel, és ezt a szívünkbe véstük. A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, mert fantasztikusak. Nagyon büszke vagyok mindenkire, és ez akkor is így lenne, ha nem nyertünk volna.

Az EL-döntővel jött el az igazság pillanata a Realnál nevetségessé tett edzőnek
Európa Liga-döntőbe jutott a Sevilla, ami főként Julen Lopetegui érdeme. A spanyol edző elmúlt évekbeli kálváriáját most elfeledtetheti egy esetleges győzelemmel. De miben erős a csapata?

Lopetegui a spanyol korosztályos válogatottal U19-es és U21-es Európa-bajnokságot is nyert, de az elmúlt öt évben elmaradtak a jó eredmények, az FC Porto, a spanyol felnőtt válogatott, majd a Real Madrid kispadjáról is menesztették – a válogatottól a vébé előtt közvetlenül, azért, mert a szövetség háta mögött egyezett meg a Reallal.

Tudni kell megbirkózni a nehéz pillanatokkal, tudni kell legyőzni a nehézségeket. Szerencsére nem nézek vissza. Szerencsém van, hogy lehetőséget kaptam, és egy ilyen klubnál dolgozhatok. Ez egy igazi csapat, a szó minden értelmében.

A sevillai játékosok az ünnepléshez felvett pólójukon két tragikus sorsú, egykori csapattársukra, Antonio Puertára és José Antonio Reyesre emlékeztek. A csapattal két UEFA Kupát nyerő Puerta 2007-ben, mérkőzés közben lett rosszul, és bár elhagyta a pályát és kórházba szállították, napokkal később elhunyt. A Sevillával az Európa Ligában triplázó Reyes tavaly nyáron, autóbalesetben vesztette életét.

Kiemelt kép: WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik