Története egyik legjobb idényét produkálja az Atalanta, amely klubrekordot jelentő 78 pontjával harmadik lett a Serie A-ban. Gian Piero Gasperini csapata 98 gólt szerzett a 38 bajnokin, ami magasan a legtöbb az olasz mezőnyben, ezek közül tizenötöt szerzett a szlovén szélső, Josip Ilicic, aki 8 gólpasszt is kiosztott.
A 32 éves, 60-szoros szlovén válogatott Ilicic a BL-ben is odatette magát, hét találkozón ötször volt eredményes, ebből négyszer a Valencia elleni nyolcaddöntő visszavágóján, amikor csapata összes gólját ő szerezte.
Az Atalanta épp legfontosabb nemzetközi kupameccsére, a PSG elleni BL-negyeddöntőre készül, Ilicic azonban nem lép pályára, sőt, pár napja még az a hír terjedt el, hogy azt fontolgatja, felhagy a futballal.
A szlovén légiós a bajnokságban utoljára a 32. fordulóban lépett pályára, amikor az Atalanta kétszer is vezetett a Juventus otthonában, de a későbbi bajnok két büntetővel végül döntetlenre mentette a meccset. A maradék hat bajnokin rendre hiányzott a keretből, a hivatalos indoklás szerint személyes okok miatt nem játszott.
A meg nem erősített hírek arról szólnak, hogy Ilicic engedélyt kapott, hogy hazatérjen a családjához, de szerettei nem tudtak a meglepetésről. Ami nagyon rosszul alakult, Ilicic ugyanis hazaérve rajtakapta a feleségét, Tina Polonivát egy másik férfival.
A Twitteren rengetegen üzentek a felszarvazott játékosnak, az Atalanta pedig szintén jelezte, hogy mindenben támogatja a nehéz időszakot átélő Ilicicet, aki élete talán legjobb idényét produkálta a pályán, majd onnan kapott egy hatalmas gyomrost, ahonnan nem várta.
Kiemelt kép: Marco Bertorello / AFP