Nemzetközi foci

Newcastle-ből elüldözték őket, olasz topcsapatba fektetnének a szaúdiak

Áprilisban még úgy tűnt, igazi történelmi lehetőség előtt áll a Newcastle United, amelynél dúsgazdag szponzor, a PCP Capital Partners nevű konzorcium jelentkezett, amelynek legnagyobb befektetője a szaúd-arábiai állami beruházási alap (Public Investment Fund).

A szurkolók nagyon boldogok voltak, hogy végre megszabadulhatnak a klubtörténet leggyűlöltebb személyiségétől, Mike Ashleytől, aki 2007-ben érkezett meg a klubhoz, rendbe tette a pénzügyeket, de egy pillanatnyi kételyt sem hagyott, hogy őt csak a profit izgatja.

Kevés ember képes annyira megutáltatni magát, mint a Newcastle tulajdonosa
Miközben a Premier League minden csapata azon dolgozik, hogy valamennyi alkalmazottjáról gondoskodjon, Mike Ashley-nek csak az a célja, hogy a járványhelyzeten minél kevesebbet bukjon.

Ugyanakkor a jelentkező befektető a 300 millió fontos ajánlatot tevő angol üzletasszony, Amanda Staveley egy szaúdi befektetőcsoportot képvisel, amely 80 százalékos tulajdonrészt vásárolna. Az ellenzők – elsősorban az Amnesty International szerint – a szaúdiak elterelő hadművelete csak arra jó, hogy a bel- és külpolitikai mocskot a sport segítségével eltüntessék, és a Newcastle United megvételét PR-fogásként jó ügyként tüntessék fel.

Visszatáncoltak a szaúdiak, nem lesz Európa szupercsapata a Newcastle Unitedből
Összetörtek a hír hallatán az angol klub szurkolói.

Csütörtökön aztán jött a hír, a szaúdi többségű konzorcium visszavonta a Newcastle United futballklubra vonatkozó vételi ajánlatát. Hivatalosan a koronavírus-járvány hatására kialakult bizonytalan gazdasági helyzetre hivatkoztak, ugyanakkor a New York Times azt írta, a háttérben inkább az a nagy nyomásgyakorolás állhatott, amivel megpróbálták ellehetetleníteni a befektetőket.

Emberi jogi csoportok mellett a brutális meggyilkolt újságíró, Dzsamál Hasogdzsi özvegye írt a Premier League vezérigazgatójának, Richard Mastersnek, hogy tegyen lépéseket az üzlet megakadályozása érdekében.

De ennél is nagyobb kihívást jelentett a Premier League egyik legnagyobb műsorszolgáltató partnerének, a beIN Media Groupnak a tiltakozása, a katari tulajdonú televíziós hálózat három éve vádolja Szaúd-Arábiát a programjaival történő ipari szintű kalózkodással.

A Public Investment Fund azonban csak elköltené a pénzét, a legfrissebb hírek szerint topligát váltana, és az olasz AC Milant célozta meg – legalábbis a szaúdi gazdasági portál, a Sanadeq.com szerint.

A lap szerint, ha az üzlet összejönne, akkor a Milan a világ leggazdagabb klubjává válhatna, amely a legjobbak megvásárlásával komoly reményekkel térhetne vissza a nemzetközi kupákba.

Kiemelt fotó: Pier Marco Tacca / Anadolu Agency via AFP

Olvasói sztorik