Nemzetközi foci

Ramos 100. klubgólját szerezte, a Getafétól három gólt vett el a VAR

A bajnoki címet már korábban begyűjtő Real Madrid 2-2-es döntetlent játszott a spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a Leganésszel.

A Leganés szempontjából még komoly tétje volt a meccsnek, mivel a hazai csapat a 18. helyről kezdte a fordulót, vagyis a bennmaradásért kellett harcolnia. Mégis a Real szerzett vezetést, ki más, mint Sergio Ramos talált be, aki Isco szabadrúgása után fejjel volt eredményes.

Ez volt a Real csapatkapitányának idénybeli 11. bajnoki gólja, összesen pedig a 100., amit klubszínekben szerzett. Ramos az első védő a spanyol bajnokságban a 2000-es években, aki eljutott egy idényen belül 11 gólig.

Az első félidő hosszabbításában egyenlített a Leganés, Bryan Gil éles szögből avatta fel a Courtois-t helyettesítő Areolát.

A második félidőt megint a Real Madrid kezdte jobban, Marco Asensio harmadik gólját szerezte, mióta visszatért a sérüléséből.

A Leganés azonban szívósan küzdött, és az elefántcsontparti Assalé révén másodszor is egyenlített a kiscsapat.

Innentől a Leganés vette át az irányítást, amely még a 90+6. percben is helyzetbe került, de ez is kimaradt, ez pedig a kiesést eredményezte. Ami azt jelenti, hogy a Celta Vigo a már kiesett Espanyol elleni 0-0-val megúszta, jövőre is az élvonalban szerepelhet. Szintén a Real-meccs hozadéka, hogy a 25 góllal záró Lionel Messi hetedszer lett a bajnokság gólkirály.

Focisulit tartott a Barca, Messi a gólkirályi címmel vigasztalódhat
Az Alavés elleni, tét nélküli meccsen a Barca nagyon szépen játszott, a 20 éves Riqui Puig és a balhátvéd Jordi Alba is két gólpasszal zárt.

A nap egyik nagy vesztese a Getafe, amelynek három gólját vette el a videobíró a Levante ellen, ráadásul Jaime Mata egy büntetőt is elrontott. A Levante viszont a 90+8. percben betuszkolt egy érvényes gólt, és ezzel Európa Liga-résztvevővé tette a Granadát, amely 4-0-ra kiütötte a Bilbaót.

A Real Sociedad egy pontot elhozott az Atlético otthonából, és ezzel mindkét csapat jól járt, a baszkok kvalifikálták magukat az EL-re, a madridiak pedig megszerezték a bronzérmet. A Sociedadhoz hasonlóan az EL csoportkörében landolt a Villarreal, amely 4-0-ra verte az Eibart, a csapatban utolsó meccsét játszó Santi Cazorla gólpasszal búcsúzott. Cazorlának kilenc gólpassza volt a szezonban, ezzel a harmadik lett ebben a mutatóban Messi (21) és Mikel Oyarzabal (Real Sociedad, 11) mögött.

La Liga, 38. forduló:

Atlético Madrid – Real Sociedad 1-1 (1-0)
Espanyol – Celta Vigo 0-0
Granada – Athletic Bilbao 4-0 (1-0)
Leganés – Real Madrid 2-2 (1-1)
Levante – Getafe 1-0 (0-0)
Osasuna – Real Mallorca 2-2 (1-1)
Sevilla – Valencia 1-0 (0-0)
Real Valladolid – Real Betis 2-0 (1-0)
Villarreal – Eibar 4-0 (0-0)
Alavés – Barcelona 0-5 (0-3)

 

A végeredmény:
1. Real Madrid 38 70-25 87 pont – BL-induló
2. Barcelona 38 86-38 82 – BL-induló
3. Atlético Madrid 38 51-27 70 – BL-induló
4. Sevilla 38 54-34 70 – BL-induló
5. Villarreal 38 63-49 60 – El-induló
6. Real Sociedad 38 56-48 56 – El-induló
7. Granada 38 52-45 56 – El-selejtező
8. Getafe 38 43-37 54
9. Valencia 38 46-53 53
10. Osasuna 38 46-54 52
11. Athletic Bilbao 38 41-38 51
12. Levante 38 47-53 49
13. Valladolid 38 32-43 42
14. Eibar 38 39-56 42
15. Real Betis 38 48-60 41
16. Alavés 38 34-59 39
17. Celta Vigo 38 37-49 37
18. Leganés 38 30-51 36 – kiesett
19. Real Mallorca 38 40-65 33 – kiesett
20. Espanyol 38 27-58 25 – kiesett

Kiemelt kép: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Olvasói sztorik