Nemzetközi foci

Az Atlético Madrid egy meccsel megtoldotta pazar sorozatát

A szomoróan üresen kongó Wanda Metropolitano Stadion csendjét hegedűszó töltötte meg az Atlético Madrid-Valladolid spanyol bajnoki előtt.

A hazai klub az áprilisban, 71 éves korábban elhunyt Radomir Anticra, a klub korábbi edzőjéra emlékezett meg így, továbbá a kispad egyik székére is kitettek egy, a mester nevével ellátott piros-fehér mezt.

A mérkőzés aztán maximum olykor szép játékot, de sok gólt nem hozott. Az első félidőben inkább a vendégek dolgoztak ki helyzeteket. Előbb a bal szélső Waldo Rubio ijesztett rá a hazaiakra, de Oblak pazar robinzonáddal háríttotta a jobb felső sarokba tartó lövést, majd a középpályás, Fernando Matheus is pár centivel elvétett egy ziccert.

„Üzenem Zidane-nak, hogy kapja be!”
A kolumbiaiak botrányhőse kiakadt azon, hogy James Rodríguez mellőzve van.

A második félidőben az Atlético Madrid átvette a kezdeményezést. A 81. percben egy baloldali szöglet után a rövidről átcsúsztatták a labdát a kivetődő Churripi kapus feje felett, Vitolo Machín köszönte szépen, és a hosszú oldalon az üresen maradt kapura bólintott. A vendégek védője úgy tűnt még idejében eszmélt és kifejelte önfeláldozóan a labdát, azonban a gólvonaltechnológia bejelzett. Ezzel, a hajrában szerzett góljával tartotta otthon a három pontot a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Diego Simeone által vezetett hazai csapat, amelynek bajnoki veretlensége ezzel már nyolc mérkőzés óta tart.

La Liga, 30. forduló, eredmény

Atlético Madrid-Valladolid 1-0 (0-0)

korábban:
Getafe-Eibar 1-1 (1-1)
Espanyol-Levante 1-3 (1-1)
Athletic Bilbao-Real Betis 1-0 (1-0)

pénteken játszották:
Sevilla-FC Barcelona 0-0
Granada-Villarreal 0-1 (0-1)
Mallorca-Leganés 1-1 (1-0)

vasárnap játsszák:
Celta Vigo-Alavés 14.00
Valencia-Osasuna 19.30
Real Sociedad-Real Madrid 22.00

A La Liga állása:

1. FC Barcelona     30  69-31   65 pont
2. Real Madrid      29  55-20   62
3. Atlético Madrid  30  38-22   52
4. Sevilla          30  42-30   52
5. Getafe           30  39-28   48
6. Real Sociedad    29  46-36   47
7. Villarreal       30  47-38   47
8. Valencia         29  39-43   43
9. Athletic Bilbao  30  33-26   42
10. Granada          30  37-36   42
11. Levante          30  37-43   38
12. Alavés           29  31-39   35
13. Osasuna          29  35-44   35
14. Real Betis       30  40-48   34
15. Valladolid       30  25-35   33
16. Eibar            30  31-47   29
17. Celta Vigo       29  22-35   27
18. Real Mallorca    30  29-50   26
19. Leganés          30  23-44   24
20. Espanyol         30  26-49   24

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik