Nemzetközi foci

Pogba beállt és egyből felpezsdült a Manchester United

A Premier League 30. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott egymással a Tottenham Hotspur és a Manchester United péntek este.

José Mourinho csapata aránylag korán előnyhöz jutott a portugál edző korábbi klubja ellen, Steven Bergwijn a 27. percben egyszerűen lefutotta a manchesteri védőket és elemi erővel lőtt a kapuba.

Innentől igyekezett a Manchester United egalizálni, de hiáynzott a lendület, a kreativitás, a szépen kidolgozott támadás a vendégek játékából. Végül a 63. percben beállt Paul Pogba és egy csapásra feljavult az MU támadójátéka. Percek alatt két pazar indítással rukkolt elő a francia, majd a 81. percben egy tizenegyest is kiharcolt, amikor Eric Dier felborította a tizenhatoson belül (képünkön). A büntetőt Bruno Fernandes a jobb alsóba vágta.

Később is elemében volt Pogba, de Fernandes is fellelkesült, a Spurst pedig érezhetően megzavarta a bekapott gól. Moss játékvezető még befújt egy büntetőt, de a visszajátszások alapján egyértelmű volt, hogy Fernandes feldobta magát, így megmaradt az 1-1 végeredménynek.

Korábban a pénteki játéknapon 3-0-ra elintézte a Southampton a Norwich Cityt.

Végeredmény – Premier League, 30. forduló

Tottenham Hotspur-Manchetser United 1-1 (1-0)
Gólszerző: Bergwijn (27.) ill. Fernandes (81.)

Norwich-Southampton 0-3 (0-0)
Gólszerző: Ings (49.), Armstrong (54.), Redmond (79.)

Kiemelt kép: SHAUN BOTTERILL / POOL / AFP

Olvasói sztorik