Nemzetközi foci

Klubtörténeti góllal lett kupadöntős a Napoli

A Napoli lesz a Juventus ellenfele az olasz kupa döntőjében, miután a visszavágón 1-1-et játszott hazai pályán az Interrel.

Nápolyi szempontból nem volt ideális a meccs felvezetése, mivel a csapat busza dugóba került, és a tervezettnél később ért a stadionhoz. A meccs elején nem is voltak túl élesek a hazaiak, a 2. percben az Inter ledolgozta az első meccsen összeszedett hátrányát, Eriksen szögletből talált be, a labda ráadásul Ospina kapus lábai között ment el.

Az Inter a folytatásban is jobban játszott, Ospina Lukaku fejesénél és Candreva rövid sarokra tartó lövésénél is nagyot védett. Aztán meg gólpasszal felérő kirúgással találta meg Insignét, aki szépen tette le a labdát Mertensnek, és a gyors kontra végén egyenlített a Napoli.

A belga támadónak ez volt a 122. gólja a Napoli mezében, így Marek Hamsikot lehagyva már egyedül áll az örökranglista élén!

Az Internek megvoltak a helyzetei, hogy a második góllal kiharcolja a döntőt, de ezek mind kimaradtak. A Napoli 2-1-es összesítéssel jutott a szerdai döntőbe, ahol a Juventusszal találkozik.

A Juventus eddig 18 alkalommal szerepelt a fináléban, amelyet 13-szor nyert meg. A Napoli mérlege kilenc döntő és öt győzelem. A torinói és a nápolyi együttes idén találkozik először a kupadöntőben.

olasz kupa, elődöntő, visszavágó:

Napoli – Internazionale 1-1 (1-1)
gól: Mertens (41.), illetve Eriksen (2.)
továbbjutott: a Napoli, 2-1-es összesítéssel

Olvasói sztorik