Nemzetközi foci

Hivatalos: június közepén folytatódik a Premier League

Az angol futball rajongóinak már csak három hetet kell kibekkelniük, mivel hivatalossá vált, hogy június 17-én újraindul a Premier League.

A bejelentés szerint az Aston Villa-Sheffield United, valamint a Manchester City-Arsenal mérkőzésekkel folytatódik az angol bajnokság

A csapatoknak még tíz, illetve kilenc mérkőzésük van hátra, összesen 92 találkozó vár még lejátszásra. A Premier League-csapatok körében eddig 2752 koronavírustesztet végeztek el, ezek közül 12 lett pozitív. A BBC azt írja, a csapatoknál a folytatásban is hetente kétszer tesztelik majd a játékosokat, valamint a stábtagokat.

A bajnokság leállításakor a Liverpool állt az élen, amelynek 25 pont az előnye a Manchester City előtt, úgyhogy nagyon érik 30 év után a Pool első bajnoki címe. Jelen állás szerint a Bournemouth, az Aston Villa és a Norwich folytatná a másodosztályban, de egy nagy hajrával még összehozhatják a bennmaradást.

Utoljára egyébként 1947-ben fordult elő, hogy júniusban mérkőzést rendezzenek az angol első osztályban.


Kiemelt kép: BEN STANSALL / AFP

Olvasói sztorik