Nemzetközi foci

A Barca leküldte tinisztárját a B csapatba, hogy bajnokká tegye

A Barcelona labdarúgócsapata nagy erőket mozgósít annak érdekében, hogy a spanyol harmadosztályban szereplő B csapata feljusson a második vonalba.

A Sport nevű spanyol sportnapilap arról számolt be, hogy a katalán együttesnél az első keretben számításba vett összes olyan játékost a tartalékcsapat rendelkezésére bocsátják a feljutásról döntő rájátszásra, aki megfelel a szabályoknak. Köztük Riqui Puigot és Ansu Fatit is.

Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy az őszi szezonban a felnőttek közé valósággal berobbant, klub és bajnoki rekordokat megdöntő 17 éves támadó rendhagyó módon még nem lépett pályára a tartalékok között, mert az ifjúságiaktól rögtön a felnőttek közé került.

A Barcelona tartalékjai számára a szezon előtt célként tűzték ki a feljutást, amire volt is esélyük, tekintve, hogy a márciusban félbeszakított idényben a Segunda División B egyik csoportjában a második helyen álltak, egypontos hátrányban az éllovas mögött.

A harmadosztályból négy együttes jut fel a másodosztályba, az erről döntő rájátszásban előbbi vonal négy csoportjából összesen 16 együttes érintett.

A spanyol szövetség a harmadosztályú bajnokságot már lezárta ugyan, a feljutásról döntő playoff küzdelmeit azonban július közepén tervezi megrendezni zárt kapuk mögött két hét alatt.

A Barcelona anyagi és szakmai okok miatt is kiemelten fontosan kezeli a tartalékcsapat feljutását, amelytől fiataljaik három győzelemre vannak. A másodosztályban a televíziós közvetítési jogokért több pénzt kapnának a katalánok – mintegy 10 millió eurót -, és a jegybevételből is nagyobb lehetne a hasznuk, ami a világjárvány miatt nehézzé váló gazdasági helyzetben nem elhanyagolható tétel még esetükben sem.

A szakmai érvek mellett szól, hogy fiataljaik élesebb meccseken edződhetnek, és azokat a tehetségeket, akik már közelebb kerültek a felnőttek szintjéhez, nem kell feltétlenül kölcsönadniuk máshová további fejlődésük érdekében, illetve ők sem érzik feltétlen szükségét a távozásnak.

Amennyiben pedig az eddig is többnyire az első kerettel készülő fiatalokat nézik, akik a felnőtteknél nem jutnak elégséges játékperchez, azoknak erre a másodosztály megfelelő lehetőséget biztosít.

Az első és másodosztályú spanyol klubok a múlt héten kezdték el játékosaik tesztelését, több csapatnál pedig az egyéni edzések is újrakezdődtek.

A liga reményei szerint június 12-én folytatódhatnak a küzdelmek az első – és a második – vonalban, a LaLiga-idényből még 11 forduló van hátra. A Barcelona jelenleg a tabella első helyén áll, kétpontos előnnyel a második helyezett Real Madriddal szemben.

Kiemelt kép: LLUIS GENE / AFP

Olvasói sztorik