„2019. július 12-e, közvetlenül vacsora után. Amíg élek, nem fogom elfelejteni ezt a dátumot. Anyám telefonja csengett, a vonal túloldalon az apám volt. Istenem, akkor elmagyarázta, hogy újabb és újabb vizsgálatokra ment el, mert furcsán, fáradtan érezte magát, állandóan lázas volt” – írta a legendás szerb labdarúgó lánya, akinek könyvéből több olasz lap is közölt kivonatokat.
Viktorija úgy írta le a pillanatot, amikor megtudta a diagnózist, hogy szorongás, félelem és harag kerítette a hatalmába.
Amikor elmondta nekünk, összeomlottam, és a földre rogytam. Az ismételgettem magamnak, hogy ez nem történhet meg velünk. Vele, aki már annyit szenvedett, aki szegényen és a bombázások árnyékában nőtt fel Szerbiában. Csak sírtam, sírtam és összetörtem.
Azt gondolta, a leukémia egyet jelent a halálos ítélettel.
„A szó számomra halált jelentette. Apu azonban erős és szerencsés volt, három kemoterápiát elviselt, találtak neki megfelelő csontvelőt, az átültetés is sikerült, ő pedig sohasem vesztette el a szívét. Most jól van, de tudjuk, mostantól mindig veszélyben lesz” – idézett a könyvből a Corriere della Sera.
Esempio. ❤️💙 #ForzaSinisa #Sinisa #Mihajlovic #esempio #vita #coraggio #forza #uomo #allenatore #mister #BFC #BolognaFC1909 #Bologna #WeAreOne #SerieATIM pic.twitter.com/7UXPOJzvsn
— Zerocinquantuno #SempreComunque (@ZO_it) May 6, 2020
Kiemelt fotó: Instagram/Viktorija Mihajlovic