A német Kicker szerdai híre szerint Dárdai Pál nem csak utánpótlásedzőként tér vissza nyáron a Herthába, hanem koordinátorként is. A magazin szerint az U16-os csapatot fogja majd irányítani, emellett az lesz a feladata, hogy a fiatalabb korosztályok átmenetét segítse felsőbb évfolyamokba.
Amennyiben ez csakugyan így történne, személyesen is érintett lenne, mivel Pál és Márton fia ugyan már betöltötte a 18. életévét, de Bence csak 14 éves, így az ő útját is egyengethetné a berlinieknél. Érdemes megjegyezni, hogy februárban Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak azt mondta, az U17-es csapatot irányítja majd július elsejétől.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya tavaly nyáron, négy és fél év után távozott a klub vezetőedzői posztjáról. Azóta nem vállalt más megbízatást, novemberben visszautasította az 1. FC Köln ajánlatát.
Kiemelt kép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance