Magyar foci

Dárdainak négy álma volt: valamennyi megvalósult

Végleg búcsút int az élvonalnak?

Úgy fest, Dárdai Pált jó ideig nem látjuk ismét élvonalbeli együttes kispadján. Már ami a felnőtt labdarúgást illeti. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Hertha BSC egykori edzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban vallotta be, már régóta nem foglalkoztatja a pénz, és minimum két-három évig Berlinben akar maradni. Valamelyik korosztályos együttes szakvezetőjeként…

A kérdésre, hogy nem is vágyik már élvonalbeli csapat kispadjára, így felelt:

Pillanatnyilag nem. Lehet, egyszer ennek is eljön az ideje, de most az a lényeg, hogy Berlinben legyek minimum két-három évig. Palkó már felnőtt, lassacskán Marci is, de Bence mellett még ott akarok lenni egy ideig. Sohasem ábrándoztam magánrepülőről vagy luxusautókkal teli garázsról. Amiről álmodtam, egy szép feleség, három fiú, egy jó óra és egy balatoni ház volt. Ebben a sorrendben. Mára ez megvalósult, innentől fogva nincs miért kaparnom. Mielőtt bárki félreértene, ez nem azt jelenti, hogy motiválatlan vagyok, hanem azt, hogy nem kell mindenáron elvállalnom egy munkát, nem kell a családomtól távol lennem

– magyarázta Dárdai.

Kiderült, továbbra sem dőlt el, melyik korosztályos együttest veszi át a nyáron (U15, U16 vagy U18), de az sem elképzelhetetlen, hogy utánpótlás-koordinátor lesz.

Attól, hogy voltam szövetségi kapitány, illetve vezetőedző a Bundesligában, nem érzem cikinek, hogy gyerekeket kell edzenem. Sőt! Sokan nem értik meg, nekem nem az az elsődleges, mennyit keresek. Ha van valami jó a jelenlegi helyzetben, az talán az, hogy némelyek rádöbbenhetnek, mennyi minden fontosabb a pénznél. A bankszámlám miatt sohasem szerződtem sehová, nem nyomtam a „púdert” sem, ha valahol nem ragaszkodtak hozzám, tudomásul vettem. Ott teszem a dolgom, ahol kellek

– mondta a negyvennégy esztendős szakember.

Kiemelt kép: ANDREAS GORA / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE

Olvasói sztorik