Nemzetközi foci

Nyáron még a negyedosztályban játszott, most a Barca is vinné

Lehetséges, hogy megdől a lengyel élvonal az Extrtaklasa átigazolási rekordja, amelyet a Legia Warsawa kapusa, Radosław Majecki tart. A játékost januárban hétmillió euróért vásárolta meg az AC Monaco, a hírek szerint ennél többet adnának az európai topcsapatok Michal Karbownikért, a varsói klub középpályásáért.

Neymar 100 milliós ajánlatra mondott nemet a PSG-nél
Egy zsák pénzt ajánlottak neki.

A 19 éves játékos története álomszerű, augusztusban még a Legia negyedosztályban szereplő második csapatában szerepelt, 25-én aztán debütált az LKS Lódz elleni idegenbeli bajnokin. Nem is akárhogyan, a csapat 3-2-re győzött, ő pedig gólpasszal nyitott – éppen a magyar válogatott Nagy Dominiket szolgálta ki tökéletesen.

Gyorsan be is verekedte magát a kezdőcsapatba, és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy felhívta magára a figyelmet. A lengyel sajtó az elmúlt hónapokban olyan csapatokkal hozta hírbe, mint a Tottenham, a Celtic, a Sevilla vagy a PSV Eindhoven.

A Sport.es szerint az FC Barcelona is figyeli, és ha sikerülne szerződtetni, akkor kölcsön is adná a Betisnek, hadd erősödjön.

A lengyel TVP Sport úgy tudja, a dominóhatás már érvényesült, mert a Real Madrid sem maradna le róla, míg a Tuttomercatoweb a Napoli érdeklődéséről cikkezett.

Karbownik eddig 19 mérkőzést játszott a lengyel élvonalban, gólt nem szerzett, de kiosztott hat asszisztot.

Kiemelt fotó: Twitter

Olvasói sztorik