Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ter Stegen hagyján, de még Messi sem tudja, mi lesz vele a Barcánál

Egyelőre nehéz megmondani, hogy milyen csapattal vág majd neki a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának az FC Barcelona. A labdarúgók közül többeknek is lejár a szerződése júniusban, ezzel szemben a Marca beszámolója szerint a klub felfüggesztette a tárgyalásokat futballistáival.

Az egyik régóta rebesgetett ügy a kapusé, Marc-André ter Stegené, aki fél Európa szívesen vinne. Vele sokáig egyeztetett a Barca, de megállapodásra nem jutottak.

Voltak már a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalások, de ezt most felfüggesztették. Jelenleg ennél  fontosabb dolgokkal kell foglalkozni, ezért abban maradtunk, hogy elhalasztjuk a témát

– idézi a napilap a német válogatott futballistát.

A nagyágyú Lionel Messi esete is érdekes, neki ugyan lejár a szerződése nyáron, de még egy évre automatikusan megújíthatják a katalánok, így lényegében nem kell az argentinnal egyezkedni. Messi viszont az elmúlt hónapokban fenyegetőzött távozással, a klubbal megromló viszonya miatt akár tényleg távozhat is.

Messi nyílt levélben, kritikusan üzent a Barca vezetésének
Válaszolt a fizetéscsökkentésre, és a korábbi kritikákra a Barca klasszisa.

Talán a legbalszerencsésebb Barca-játékos Nelson Semedo, akinek már kész ajánlatot tettek, hogy 2023-ig aláírjon, de a helyzetre való tekintettel ezt az egész ügyletet befagyasztotta a vezetőség. Azóta Spanyolországban arról cikkeznek, hogy elcserélnék a védőt.

Három játékosnak 2021-ig érvényes a szerződése, de a Marca szerint nem bánnák, ha eligazolhatnának Barcelonából: Luis Suárez, Ivan Rakitic és Arturo Vidal jövője is képlékeny.

Kiemelt kép: LLUIS GENE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik