Nemzetközi foci

Japán bekk stabilizálhatja a római védelmet

Nagyszerű idényt fut a mindössze 21 esztendős játékos, a válogatott focista teljesítménye felkeltette az AS Roma érdeklődését is.

Takehiro Tomiyasu, a Bologna védője iránt élénken érdeklődik az AS Roma, számolt be a www.football-italia.net. A mindössze 21 esztendős japán játékos tavaly nyáron érkezett a Serie A-s együtteshez, amelyben 20 alkalommal lépett pályára, és kiosztott két gólpasszt. Kemény fiúról van szó, aki eddig ötször kapott sárgát a ligában.

Az AS Roma mindenképpen megerősítené a védelmét, ugyanis a gárda 26 bajnokin 35 gólt kapott a Serie A-ban. Paulo Fonseca, a fővárosiak vezetőedzője elismerően nyilatkozott a védelemben, de akár a középpályán is több poszton bevethető futballistáról.

A válogatottban már 2018-ban bemutatkozott Tomiyasu, aki azóta már 18-szor szerepelt a nemzeti csapatban. A futballista első európai csapata a belga St. Truiden volt, itt egy évet húzott le.

A rómaiak helyzetét nehezíti, hogy a japán futballista tavaly 2024 nyaráig kötelezte el magát a Bolognához. Jelenleg 13 millió euróra taksálják a bekk piaci értékét, ám ennél vélhetően sokkal több pénzt szeretne kapni mostani klubja a focista esetleges távozása esetén.

A Serie A-ban hamarosan újra edzésbe állnak a csapatok. A Bologna a 10., az AS Roma az 5. helyről várja a folytatást.

 

 

Kiemelt kép: Filippo MONTEFORTE / AFP 

Olvasói sztorik