Aaron Ramsey, a Juventus középpályása a közösségi médiában mesélt Cristiano Ronaldóról. A tavaly nyáron az Arsenaltól érkezett futballista úgy fogalmazott, rengeteget segített neki a portugál sztár a beilleszkedésben.
Amellett, hogy hihetetlen játékos, Cristiano nagyon jó ember is, a labdarúgás történetének egyik legjobbja
– idézte fel a posztot a www.football-italia.net, amelyben szerepel továbbá, hogy amikor először ment közösen ebédelni új csapattársaival, Ronaldo kérte, hogy üljön mellé.
Minden edzésen a maximumot nyújtja, igazi példakép. Rengeteget beszélgettünk, és igazi csapatember, sokat segített abban, hogy megszeressem Torinót
– így Ramsey, aki noha nagy reményekkel érkezett az olasz bajnokhoz, Maurizio Sarri vezetőedzőnél abszolút peremembernek számított. A 29 esztendős futballista mindössze 15 Serie A-s mérkőzésen lépett pályára, jobbára csereként, a Bajnokok Ligája szerepléssel együtt pedig mindössze négy gólt termelt.
A walesi kontraktusa 2023-ig szól, ám jelen állás szerint jó eséllyel nem tölti ki szerződését. Több angol csapat is érdeklődött az elmúlt hetekben a focista iránt, akinek értékét jelenleg a transfermarkt.com 28 millió euróra taksálja.
A játékos 2008-ban szerződött a Cardifftől az Arsenalhoz, és most arról beszélt, hogy egyszer majd biztosan visszatér a walesi alakulathoz.
Ott kezdtem el focizni, nekik köszönhetem, hogy profi futballista lettem. Egy napon visszatérek. Miért is ne?
– mondta végezetül az 58-szoros válogatott középpályás.
Kiemelt kép: Isabella BONOTTO / AFP