Nemzetközi foci

A krízishelyzet mentheti meg a vezetőedzőt

Az év végén sokan biztosra vették, hogy a Milannál váltás lesz nyáron a kispadon. A koronavírus-járvány azonban felülírt mindent.

Marco Giampaolo irányításával tragikusan kezdte az idei bajnokságot a Rossoneri. Az első hat játéknapon mindössze két sikert értek el Hakan Calhanogluék, négyszer pedig vesztesen hagyták el a pályát. Kikaptak a városi derbin is, így nagy meglepetést nem okozott, hogy október közepén változás történt a padon. Érkezett az 54 esztendős Stefano Pioli, aki az elmúlt bő évtizedben fél tucat csapatnál tevékenykedett. Bolognában, Firenzében és a Laziónál szívesen emlékeznek vissza a trénerre, nem úgy az Internél, ahol mindössze 27 mérkőzésen irányította a kék-feketéket.

Piolival kétségtelenül javított pozícióján a gárda, november végétől február elejéig futott is egy jó szériát a társulat, de a játék sok esetben döcögött. A bajnokság felfüggesztése előtt megint leszálló ágba kerültek Ante Rebicék, akik utolsó öt Serie A-s mérkőzésük közül csak egyet nyertek meg.

Az olasz szaksajtó szinte biztosra vette a télen, hogy noha a tréner kontraktusa 2021 nyaráig szól, váltás lesz a kispadon. Aztán jött a koronavírus-járvány, amely átírta az élet szinte valamennyi területét. A www.football-italia.net ma arról számolt be, hogy jó eséllyel kitöltheti szerződését a szakvezető, aki kimondottan jó viszonyt ápol Zlatan Ibrahimoviccsal, akit a tréner rábírhat a milánói folytatásra.

Még a télen grandiózus átigazolási tervvel rendelkezett a Milan, ám a jelenlegi helyzet miatt várhatóan kevesebb pénzt költ majd a piacon a klub, és alacsonyabb költségvetéssel vág neki a következő esztendőnek.

A Milan a Serie A-ban a 7. helyről várja a folytatást, a Coppa Italiában az elődöntőbe jutott, az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el a Juventus ellen, ám a visszavágót már nem lehetett megrendezni a járvány miatt.

 

 

 

Kiemelt kép: Alberto PIZZOLI / AFP 

Olvasói sztorik