Nemzetközi foci sport

A rókákhoz tart az Atalanta belga válogatott védője

A nagyszerű szezont produkáló Atalanta több futballistája iránt is élénk az érdeklődés a játékospiacon. A belga válogatott védőre az angol Leicester (is) lecsapna.

Az idei olasz bajnokságnak is üde színfoltja az Atalanta, amely nemcsak a Serie A-ban, hanem a Bajnokok Ligájában is remekelt. Gian Piero Gasperini, a bergamói együttes vezetőedzője nagyszerű csapatot rakott össze, a gárda totális támadófutballt játszik, 25 mérkőzésen 70 gólt termeltek a bajnokságban Duvan Zapatáék.

Az idei sikerekből viszonylag kisebb szerepet vállalt a korábban alapembernek számító Timothy Castagne. A belga válogatott bekk idén csak 14-szer lépett pályára a bajnokságban, akkor is zömében csereként, igaz, így is összehozott egy találatot és kiosztott két gólpasszt, emellett a BL-ben is eredményes volt egyszer. A futballista 2017-ben a Genk együttesétől érkezett Bergamóba, és négyéves szerződést írt alá az Atalantával. A klub, amennyiben pénzt szeretne kapni a focistáért, az idén nyáron kellene, hogy eladja.

Jelentkezőből nincs is hiány, korábban a Napoli érdeklődött a jobblábas játékosért, ám ezúttal a Leicester menedzsere, Brendan Rodgers jelezte, hogy szívesen leigazolná a belgát. A transfermarkt.com 16 millió euróra taksálja a futballista árát, ám az olaszok 20 millió eurónál kevesebbért nem válnának meg Castagnetől.

Az angol és az olasz bajnokságot is felfüggesztették a koronavírus-járvány miatt, a Leicester a 3., az Atalanta a 4. helyen áll a tabellán.

 

 

Kiemelt kép: Sergei SUPINSKY / AFP 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.