Nemzetközi foci

Drogba élő istenként még a polgárháborút is félbeszakította

Ha valakire, Didier Drogbára mindenki odafigyelt Elefántcsontparton. A Chelsea és a válogatott támadója megindító beszédével nagyon közel járt ahhoz, hogy békét teremtsen, és beszüntesse a polgárháborút az afrikai országban.

Elefántcsontpartot 2002-ben kettészakította a polgárháború. Az ország miniszterelnökét, Laurent Gbagbót követő keresztények délen éltek, viszont az ország északi felén élő muzulmánok attól tartottak, hogy előbbiek túl sok hatalmat ragadnak magukhoz, és elnyomják majd őket. Végül amikor a muzulmán Alassane Ouattara nem indulhatott az elnökválasztáson, az Új Erők nevű lázadó mozgalom Guillaume Soro vezetésével megpróbálta elfoglalni a fővárost, Abidjant, valamint Bouakét és Korhogót.

Két éven át véres háború zajlott, aljas módszerekkel, kegyetlenül, hidegvérrel ölték egymást a felek.

Rettenetes volt. Ha felhívtam a húgom, a háttérben lehetett hallani a lövöldözést. Négy napon át az ágy alatt feküdtek, csak ételért bújtak elő. Csak az érdekelt, hogy ők rendben legyenek, minden reggel ez volt az első gondolatom

idézte fel a BBC-nek a sötét korszakot Sebastien Gnahore, egy exfocista, aki még a polgárháború előtt disszidált az országból.

A fegyverropogás elcsöndesedett 2004-re, de a feszültség nem tűnt el az országból. Miközben otthon tovább dúlt a belháború, néhány tehetséges futballista Európában bontogatta a szárnyait. A ma már aranygenerációként emlegetett csapat olyan labdarúgókat tudott felmutatni, mint

  • Kolo Touré, aki az akkori Arsenal egyik alappillérévé vált,
  • Didier Drogba, aki a Chelsea-ben a fontos gólok embere lett,
  • míg Emmanuel Eboue az Arsenalban, Didier Zokora a Tottenhamben, Yaya Touré pedig az Olympiakoszban vált ismert futballistává.

A csapat a 2006-os világbajnoki selejtezősorozat végére lassan összeállt, csakhogy a válogatottnak a szerencsére is szüksége volt. Amikor 2005-ben az utolsó vb-selejtezős meccsére készült Elefántcsontpart, egyértelművé vált a kijutás forgatókönyve: ha megveri Szudánt, miközben Kamerun nem győz Egyiptom ellen, úgy történelme során először kijut a vébére.

Néhány halk szó, amely elnyomta a fegyverropogást

A két mérkőzést egyszerre rendezték meg 2005. október 8-án. Elefántcsontpart nem bízhatott semmit a véletlenre, ezért aztán teljes gőzzel ostromolta a szudáni kaput. Kanga Akalé a 22. percben értékesített egy ziccert, majd Aruna Dindane az 51. percben megnyugtatóvá tette az előnyt, a 73. percben pedig el is döntötte a mérkőzést, sima 3-1-es elefántcsontparti győzelem lett a meccs vége. Úgyhogy minden figyelem a kameruni Yaoundéra irányult.

Egyiptom már a 20. percben hátrányba került, azonban a 79. percben Mohamed Shawky egyenlíteni tudott. Úgy tűnt, Drogbáék a mennybe mehetnek, amikor jött a hír: Kamerun tizenegyeshez jutott. Minden ezen a 95. percben elvégzett büntetőn múlott, ha Pierre Womé értékesíti, szertefoszlik az elefántcsontparti álom.

A kameruni hátvéd azonban a bal kapufára lőtte a labdát, így 1-1 maradt a végeredmény, Elefántcsontpart története első világbajnokságára készülhetett.

Az egész ország ünnepelt, hirtelen úgy tűnt, lényegtelen, kinek milyen a vallása, hol él, vagy mi vár rá másnap. Egyetlen dolog számított, a világbajnoki részvétel. A legnagyobb varázslat azonban ezután történt.

A szudáni Al-Merrikh Stadion öltözőjébe kivételesen beengedték a televízió munkatársait is. Didier Drogba az összekaroló csapattársai előtt állt, a tévétársaságtól pedig mikrofont is kapott, hogy üzenhessen honfitársainak.

Elefántcsontparti férfiak és nők, emberek északról, délről, keletről, nyugatról és középről! A mai napon bebizonyítottuk, hogy az elefántcsontpartiak össze tudnak fogni, közösen elérhetik a céljukat. Kijutottunk a világbajnokságra. Megígértük, hogy együtt ünnepelhetünk majd, és így is lett. A mai napon térden állva könyörgünk nektek… bocsássatok meg. Bocsássatok meg, bocsássatok meg! Afrika megannyi kincsének országa, ne sodord magad háborúba! Kérünk titeket, tegyétek le a fegyvert, és tárgyaljatok egymással, tartsatok választásokat és akkor minden jobbra fordul. Szeretnénk jól érezni magunkat, hagyjátok abba a lövöldözést!

– mondta a Chelsea csatára, majd társaival együtt énekelni kezdett.

Az ünneplés mindenhol hosszúra nyúlt, az egész ország a futballcsapatot éltette, sokan az egyiptomi nagykövetség előtt táncoltak, ezzel is megköszönve a vb-szereplést érő Kamerun elleni döntetlent. Másnap reggel azonban, amilyen hirtelen jött az össznépi öröm, olyan gyorsan el is tűnt. Mégis megváltozott valami.

A tévében és a rádióban újra és újra lejátszották Drogba beszédét. A hangulat egészen más lett, az emberek fejében ott motoszkált a csatár kérése. Nem sokkal később tűzszünetet rendeltek el az országban, és a vezetők közeledni kezdtek egymás felé.

Az élő isten nem félt a katonáktól sem

Önmagában a tűzszünet nem lehetett elegendő a konfliktus lezárására. Jól tudta ezt Drogba is, aki nem érte be azzal, hogy beszédet mondott. A 2006-os év legjobb afrikai labdarúgójának választott csatár hatalmas bejelentést tett:

Elefántcsontpart válogatottja nem Abidjanban, a fővárosban fogadja Madagaszkárt, hanem az északi régió centrumában, Bouakéban rendezik meg az Afrikai Nemzetek Kupájának (ANK) aktuális selejtezőjét.

Az a mai napig vita tárgya, hogy erre ki adott felhatalmazást a focistának, de a jelentősége óriási volt. Drogba ugyanis az ország déli részének szülötte, míg Bouake az északi lázadók fővárosának számított.

Drogba olyan volt az országban, mint egy élő isten. Az emberek megőrültek érte

– mesélte a BBC-nek Austin Merrill, a Vanity Fair afrikai tudósítója.

Az emberek autók tetején szaladva igyekeztek a stadionhoz, a kormány és a lázadók katonái eldobták a fegyvereiket, és közösen énekelték a szurkolói rigmusokat. Az ország hosszú idő után újra egységes lett, az abszolút boldogság pedig a mérkőzés végéig kitartott, hiszen Elefántcsontpart öt gólt vágva nyert. Ráadásul az utolsó találatot éppen Drogba szerezte egy elegáns labdalevétel után, amikor pedig a kapus mellett elhúzva a hálóba gurított, az egész nézőtér egy emberként ünnepelt.

A lefújás pillanatában az összes szurkoló a pályára özönlött, a biztonságiak alig tudták megvédeni a focistákat, különösen Drogbát, aki úgy tűnt, csodát tett.

Euforikus pillanat volt, az egész ország együtt ünnepelt. Hittünk Drogbában és a csapatában. A Touré testvérek északról és Drogba délről együtt adták ki Elefántcsontpart mozaikját

– emlékezett vissza Gnahore az emlékezetes ANK-meccsre.

Didier Drogba a pályára szaladó lázadó katonákkal együtt ünnepelte a Madagaszkár elleni ANK-győzelmet. Fotó: ISSOUF SANOGO / AFP

A béke azonban ezúttal is rövid életű volt, az indulatok nem csitultak, 2011-ben kitört a második polgárháború. Csak Gbagbo elnök letartóztatása 3000 ember életét követelte, akit 2019 januárjában felmentettek ugyan a vádak alól, miszerint politikai célra használta az etnikai feszültségeket. Mivel a döntést megfellebbezték Elefántcsontpartból, Gbagbo azóta sem hagyhatta el Belgiumot.

Ami Drogbát és az aranygenerációt illeti, Elefántcsontpart soha nem tudott aranyakat gyűjteni:

  • a világbajnokságon két vereséggel és egy győzelemmel búcsúzott a csoportkörben 2006-ban,
  • a 2006-os és 2012-es ANK-döntőjét is tizenegyesekkel bukta el,
  • és ugyan a 2010-es és a 2014-es vébére is kijutott a válogatott, a csoportból egyszer sem sikerült továbblépnie.

Trófeák helyett viszont valami sokkal fontosabbat adott a futballcsapat az országnak: reményt az összefogásra. Drogba beszéde és szimbolikus stadionválasztása pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a sport képes bármilyen nehéz helyzetben összekovácsolni az embereket.

Kiemelt kép: ISSOUF SANOGO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.