Elefántcsontpartot 2002-ben kettészakította a polgárháború. Az ország miniszterelnökét, Laurent Gbagbót követő keresztények délen éltek, viszont az ország északi felén élő muzulmánok attól tartottak, hogy előbbiek túl sok hatalmat ragadnak magukhoz, és elnyomják majd őket. Végül amikor a muzulmán Alassane Ouattara nem indulhatott az elnökválasztáson, az Új Erők nevű lázadó mozgalom Guillaume Soro vezetésével megpróbálta elfoglalni a fővárost, Abidjant, valamint Bouakét és Korhogót.
Két éven át véres háború zajlott, aljas módszerekkel, kegyetlenül, hidegvérrel ölték egymást a felek.
Rettenetes volt. Ha felhívtam a húgom, a háttérben lehetett hallani a lövöldözést. Négy napon át az ágy alatt feküdtek, csak ételért bújtak elő. Csak az érdekelt, hogy ők rendben legyenek, minden reggel ez volt az első gondolatom
– idézte fel a BBC-nek a sötét korszakot Sebastien Gnahore, egy exfocista, aki még a polgárháború előtt disszidált az országból.
A fegyverropogás elcsöndesedett 2004-re, de a feszültség nem tűnt el az országból. Miközben otthon tovább dúlt a belháború, néhány tehetséges futballista Európában bontogatta a szárnyait. A ma már aranygenerációként emlegetett csapat olyan labdarúgókat tudott felmutatni, mint
- Kolo Touré, aki az akkori Arsenal egyik alappillérévé vált,
- Didier Drogba, aki a Chelsea-ben a fontos gólok embere lett,
- míg Emmanuel Eboue az Arsenalban, Didier Zokora a Tottenhamben, Yaya Touré pedig az Olympiakoszban vált ismert futballistává.
A csapat a 2006-os világbajnoki selejtezősorozat végére lassan összeállt, csakhogy a válogatottnak a szerencsére is szüksége volt. Amikor 2005-ben az utolsó vb-selejtezős meccsére készült Elefántcsontpart, egyértelművé vált a kijutás forgatókönyve: ha megveri Szudánt, miközben Kamerun nem győz Egyiptom ellen, úgy történelme során először kijut a vébére.
Néhány halk szó, amely elnyomta a fegyverropogást
A két mérkőzést egyszerre rendezték meg 2005. október 8-án. Elefántcsontpart nem bízhatott semmit a véletlenre, ezért aztán teljes gőzzel ostromolta a szudáni kaput. Kanga Akalé a 22. percben értékesített egy ziccert, majd Aruna Dindane az 51. percben megnyugtatóvá tette az előnyt, a 73. percben pedig el is döntötte a mérkőzést, sima 3-1-es elefántcsontparti győzelem lett a meccs vége. Úgyhogy minden figyelem a kameruni Yaoundéra irányult.
Egyiptom már a 20. percben hátrányba került, azonban a 79. percben Mohamed Shawky egyenlíteni tudott. Úgy tűnt, Drogbáék a mennybe mehetnek, amikor jött a hír: Kamerun tizenegyeshez jutott. Minden ezen a 95. percben elvégzett büntetőn múlott, ha Pierre Womé értékesíti, szertefoszlik az elefántcsontparti álom.
Az egész ország ünnepelt, hirtelen úgy tűnt, lényegtelen, kinek milyen a vallása, hol él, vagy mi vár rá másnap. Egyetlen dolog számított, a világbajnoki részvétel. A legnagyobb varázslat azonban ezután történt.
A szudáni Al-Merrikh Stadion öltözőjébe kivételesen beengedték a televízió munkatársait is. Didier Drogba az összekaroló csapattársai előtt állt, a tévétársaságtól pedig mikrofont is kapott, hogy üzenhessen honfitársainak.
Elefántcsontparti férfiak és nők, emberek északról, délről, keletről, nyugatról és középről! A mai napon bebizonyítottuk, hogy az elefántcsontpartiak össze tudnak fogni, közösen elérhetik a céljukat. Kijutottunk a világbajnokságra. Megígértük, hogy együtt ünnepelhetünk majd, és így is lett. A mai napon térden állva könyörgünk nektek… bocsássatok meg. Bocsássatok meg, bocsássatok meg! Afrika megannyi kincsének országa, ne sodord magad háborúba! Kérünk titeket, tegyétek le a fegyvert, és tárgyaljatok egymással, tartsatok választásokat és akkor minden jobbra fordul. Szeretnénk jól érezni magunkat, hagyjátok abba a lövöldözést!
– mondta a Chelsea csatára, majd társaival együtt énekelni kezdett.
Az ünneplés mindenhol hosszúra nyúlt, az egész ország a futballcsapatot éltette, sokan az egyiptomi nagykövetség előtt táncoltak, ezzel is megköszönve a vb-szereplést érő Kamerun elleni döntetlent. Másnap reggel azonban, amilyen hirtelen jött az össznépi öröm, olyan gyorsan el is tűnt. Mégis megváltozott valami.
A tévében és a rádióban újra és újra lejátszották Drogba beszédét. A hangulat egészen más lett, az emberek fejében ott motoszkált a csatár kérése. Nem sokkal később tűzszünetet rendeltek el az országban, és a vezetők közeledni kezdtek egymás felé.
Az élő isten nem félt a katonáktól sem
Önmagában a tűzszünet nem lehetett elegendő a konfliktus lezárására. Jól tudta ezt Drogba is, aki nem érte be azzal, hogy beszédet mondott. A 2006-os év legjobb afrikai labdarúgójának választott csatár hatalmas bejelentést tett:
Az a mai napig vita tárgya, hogy erre ki adott felhatalmazást a focistának, de a jelentősége óriási volt. Drogba ugyanis az ország déli részének szülötte, míg Bouake az északi lázadók fővárosának számított.
Drogba olyan volt az országban, mint egy élő isten. Az emberek megőrültek érte
– mesélte a BBC-nek Austin Merrill, a Vanity Fair afrikai tudósítója.
Az emberek autók tetején szaladva igyekeztek a stadionhoz, a kormány és a lázadók katonái eldobták a fegyvereiket, és közösen énekelték a szurkolói rigmusokat. Az ország hosszú idő után újra egységes lett, az abszolút boldogság pedig a mérkőzés végéig kitartott, hiszen Elefántcsontpart öt gólt vágva nyert. Ráadásul az utolsó találatot éppen Drogba szerezte egy elegáns labdalevétel után, amikor pedig a kapus mellett elhúzva a hálóba gurított, az egész nézőtér egy emberként ünnepelt.
A lefújás pillanatában az összes szurkoló a pályára özönlött, a biztonságiak alig tudták megvédeni a focistákat, különösen Drogbát, aki úgy tűnt, csodát tett.
Euforikus pillanat volt, az egész ország együtt ünnepelt. Hittünk Drogbában és a csapatában. A Touré testvérek északról és Drogba délről együtt adták ki Elefántcsontpart mozaikját
– emlékezett vissza Gnahore az emlékezetes ANK-meccsre.
A béke azonban ezúttal is rövid életű volt, az indulatok nem csitultak, 2011-ben kitört a második polgárháború. Csak Gbagbo elnök letartóztatása 3000 ember életét követelte, akit 2019 januárjában felmentettek ugyan a vádak alól, miszerint politikai célra használta az etnikai feszültségeket. Mivel a döntést megfellebbezték Elefántcsontpartból, Gbagbo azóta sem hagyhatta el Belgiumot.
Ami Drogbát és az aranygenerációt illeti, Elefántcsontpart soha nem tudott aranyakat gyűjteni:
- a világbajnokságon két vereséggel és egy győzelemmel búcsúzott a csoportkörben 2006-ban,
- a 2006-os és 2012-es ANK-döntőjét is tizenegyesekkel bukta el,
- és ugyan a 2010-es és a 2014-es vébére is kijutott a válogatott, a csoportból egyszer sem sikerült továbblépnie.
Trófeák helyett viszont valami sokkal fontosabbat adott a futballcsapat az országnak: reményt az összefogásra. Drogba beszéde és szimbolikus stadionválasztása pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a sport képes bármilyen nehéz helyzetben összekovácsolni az embereket.
Kiemelt kép: ISSOUF SANOGO / AFP
