Nemzetközi foci

Fabián Ruizra a Liverpool is rástartol

A spanyol válogatott középpályást a Barca és a Real után az angol BL-győztessel is hírbe hozták.

Korábban a Real Madrid és a Barcelona is érdeklődött már Fabián Ruiz iránt, ám ezúttal a két spanyol sztárcsapatnak egy újabb riválissal is meg kell küzdenie a Napoli 23 éves spanyol válogatott futballistájáért. A www.football-espana.net ugyanis arról számolt be, hogy a Premier League listavezetője is leigazolná a középpályást.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere egy interjúban úgy fogalmazott: Fabián Ruiz játéka tökéletesen illeszkedne csapata karakterébe, és a fiatal focistáért mélyen a zsebébe is nyúlna az angol klub. Akár 80 millió eurót is kifizetnének a Napolinak, ahová 2023 nyaráig köti szerződés a focistát.

A szervező valóban igazi alapember lett Gennaro Gattuso társulatában, a Serie A-ban 22 bajnokin lépett pályára, kétszer volt eredményes, és kiosztott két gólpasszt is. A Betistől 2018 nyarán szerződtette a válogatott focistát a Napoli, akkor 30 millió eurót fizettek az olaszok.

A Napoli igencsak hektikus szezont fut. A nyáron még Carlo Ancelottival kezdte meg a felkészülést a gárda a bajnokságra és a BL-re, ám 2019 december elején távozott a szakember, helyére pedig Gattuso érkezett.

A társaság jelenleg a Serie A 6. helyén tanyázik, a BL-ben pedig 1-1-re végzett a Barcelonával a nyolcaddöntő első mérkőzésén a San Paolóban, a visszavágó viszont elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

Kiemelt kép: Matteo Ciambelli / NurPhoto 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik