Nemzetközi foci sport

Leo Messi: Nem gondolom, hogy elhagyom Barcelonát

Hosszú interjút adott a katalán Mundo Deportivónak.

Az FC Barcelona legnagyobb sztárját, Lionel Messit látta vendégül a Mundo Deportivo című lap. Az argentin csillag csaknem negyven percig állt az újságírók rendelkezésére, a csapat teljesítménye mellett az elmúlt hetek botránya, a jövő, a család és Neymar visszatérése is szóba került.

Messi leszögezte, imádja Barcelonát, ahol olyan élete lehet, amilyenre vágyott. Mint mondta, meg sem fordult a fejében, hogy otthagyja a klubot, minden vágya az újabb Bajnokok Ligája-győzelem, noha az együttes jelenlegi formája gyengének tűnik ehhez.

Az elmúlt években számos alkalommal elhagyhattam volna a Barcát, több klub is érdeklődött. Maradtam, mint ahogy most sem foglalkoztat a váltás

– jelentette ki a 32 esztendős zseni.

Leo Messi azt is elárulta, Neymar – aki az argentin futballista szerint továbbra is a világ egyik legjobbja – nagyon várja, hogy visszatérjen Barcelonába. Ami az elmúlt napok botrányát illeti (a hírek szerint Josep Maria Bartomeu elnök bértollnokokkal népszerűsítette magát, miközben az ellenfelei kaptak hideget-meleget), Messi kijelentette, furcsának tartja a történteket, a csapattársaihoz hasonlóan igyekszik megtudni, mi igaz és mi nem.

A hatszoros aranylabdás bevallotta, a pályán kívüli élete „teljesen átlagos”, a hétköznapokon minden a gyerekek körül forog. Kedden és csütörtökön későn érnek haza a fiúk edzéséről, a vacsora után már semmire sem marad idő.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, Messi úgy véli, az FC Barcelonának kiegyensúlyozottabb teljesítményre van szüksége ahhoz, hogy győzelmi esélyei legyenek. Szerinte az utóbbi időben túlságosan sok „buta hibát” követtek el, mint mondta, máig nem érti, mi történt a csapattal Rómában és Liverpoolban (mindkét BL-visszavágón jelentős előnyről bukott el a Barcelona).

Kiemelt kép: JOSEP LAGO / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.