Élő Nemzetközi foci

Gulácsi Péter nem kapott gólt a BL-ben, az Atalanta kitömte a Valenciát

Gulácsi Péter kapott gól nélkül hozta le az RB Leipzig történetének első egyenes szakaszos mérkőzését a Bajnokok Ligájában, az Atalanta pedig alaposan elverte a Valenciát szerdán.

A BL-nyolcaddöntőbe először bejutó lipcseiek komolyan bekezdtek, az első másfél percben három óriási helyzetnél is csak Hugo Lloris védései tartották életben a Tottenhamet. Az iram nem ült le, a Leipzig diktált a meccsen, de gólt csak az 58. percben tudott lőni a német együttes, miután Ben Davies letarolta Konrad Laimert és tizenegyest kapott: Timo Werner értékesítette gond nélkül.

Ezután megélénkült a Spurs, Gulácsinak több komoly védést is be kellett mutatnia, de a Leipzig nagyon magabiztos játékkal, okosan őrizve az eredményt 1-0-ra nyert.

Eközben a nap másik mérkőzésén az Atalanta szórta a gyönyörű gólokat, Hans Hateboer már a 16. percben bepofozott egy beadást, majd a Valencia két kimaradt helyzete következett. Még a félidő előtt vágott egy bombagólt Josip Ilicic, majd térfélcsere után Remo Freuler is, kisvártatva pedig Hateboer a kapuig menetelve lőtt gólt, ekkor már 4-0-ra mentek az olaszok.

Ilicic gólja:

Freuler tekerése:

A spanyol csapat becsületgólja sem volt csúnya Gyenisz Cserisev az ellenféltől szerzett labdát lőtte a bal alsó sarokba, de a 4-1-es vereség tetemes hátrány a Valenciának a visszavágóra.

Eredmények – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő

Tottenham Hotspur–RB Leipzig 0-1 (0-0)
Gólszerző: Werner (58.)

Atalanta–Valencia 4-1 (2-0)
Gólszerző: Hateboer (16., 63), Ilicic (42.), Freuler (57.) ill. Cserisev (66.)

Kiemelt kép: TF-Images/Getty Images

Egyelőre nem érnek gólt a helyzetek

Timo Werner ellenállhatatlanul robbant be középen a Tottenham kapuja előterében, de egy gondolattal lemaradt az érkező labdáról. Túloldalon Halstenberg nagyszerűen tisztogat, sokadjára fejelte ki a labdát kulcsfontosságú pillanatban, így maradt a 0-0.

Ampadu nagyon benézte!

A walesi hátvéd egy távolról előre ívelt labdát könnyelműen elengedett, de Lucas Moura ért így oda először és csak Halstenberg jó helyezkedésének volt köszönhető, hogy nem lett belőle nagy baj a vendégek számára.

Az Atalanta közben vezetést szerzett

Gpmez a tizenhatos bal oldalán ütemtelenül keresztezett a kapu előtt, a berobbanó Hans Hateboer pedig megszerezte idénybeli első találatát.

Munkában a Valencia kapusa is

Ilicic zseniális passzából Pasalic indult meg, ballal a tizenegyespontról a bal felsőt célozta meg, de Domenech óriási védéssel megakadályozta, hogy megszülessen az este első BL-gólja.

Gulácsi védett hatalmasat!

Mutatott valamit végre a Spurs is, Lo Celso kevergetett a bal szélen, majd Bergwijn egy csel után jobb lábbal a hosszú alsó sakot célozta, de Gulácsi Péter egy szép vetődéssel hárítani tudott.

Egészen hihetetlen, mit úszott meg a Spurs!

Shick lövése után blokkoltak az angol védők, majd Angelino tüzelt éles szögből, de közelről, Lloris lábáról a kapufára pattant a labda. Fél perccel később Werner elhúzta a labdát a védők mellett, de Lloris nagy nehezen védeni tudott, vagy három gólhelyzetet úszott meg a Tottenham másfél perc alatt!

Elindultunk

Mindkét mérkőzés elkezdődött, a Leipzig már kapura is lőtt, Schick a tizenhatos előteréből lőtt fél méterrel a bal kapufa mellé.

Mutatjuk a kezdőket

Tottenham: Lloris – Aurier, Sanchez, Alderweireld, Davies – Fernandes, Winks – Lo Celso, Alli, Bergwijn – Moura

Leipzig: Gulácsi – Klostermann, Ampadu, Halstenberg – Mukiele, Sabitzer, Laimer, Angelino – Nkunku, Werner – Schick

Atalanta: Gollini – Djimsiti, Palomino, Toloi – Gosens, Freuler, de Roon, Hateboer – Pasalic – Gomez, Ilicic

Valencia: Domenech – Wass, Mangala, Diakhaby, Gaya – Torres, Parejo, Kondogbia, Soler – Guedes, Gomez

Timo Werner lehet a különbség

A német játékos 31 meccsen 25 gólnál jár idén minden sorozatot figyelembe véve, emellé tíz gólpassz is jutott. A 23 éves támadó a BL-ben 3 találat mellett egy asszisztig jutott, a Bundesligában 22 meccsen 20 gólig jutott, a Goal.com összegyűjtötte mindet:

Lehetne két magyar is

Ha a Tottenhamnél kiemeltük Harry Kane és Szon Hung Min sérülését, ne feledkezzünk meg a Willi Orbánról sem, aki szintén nem léphet pályára a Spurs ellen. Rajta kívül Adams, Kampl, Konate egészségügyi okok miatt hagyja ki az odavágót, Upamecano viszont a sárga lapok miatt. A Spurs támadók, a Leipzig védők tekintetében szorult meg.

Két újonc

A szerda esti mérkőzéseken felavatják az Atalantát és az RB Leipziget is a BL egyenes kieséses szakaszában. Az olaszok ráadásul duplán történelmet írtak, hiszen előttük még senki nem jutott tovább úgy, hgoy az első három csoportmeccset elbukta.

Olyat tett az Atalanta a BL-ben, amit korábban még soha senki
Történelmet írtak az olaszok az első Bajnokok Ligájás szereplésükkel.

Számunkra viszont fontosabb Gulácsi Péter szereplése, így a londoni mérkőzésre fókuszálunk majd a szöveges tudósításunkban.

Olvasói sztorik