Nemzetközi foci bajnokok ligája

Törött kézzel is játszott, két gólt szerzett Mourinho legfontosabb játékosa

Műteni kell Mourinho legfontosabb játékosát, véget ért az idénye.

A héten meg kell műteni Szon Hung Mint, a Bajnokok Ligájában-nyolcaddöntős Tottenham Hotspur dél-koreai támadóját, akinek eltört a jobb karja. A londoni klub a honlapján közölte, hogy a 27 éves futballista vasárnap, az Aston Villa vendégeként játszott meccsen szenvedte el a sérülést – a Sky azt írja, hogy egy első percben történt ütközés során szedte össze a sérülést.

Ezután végigjátszotta a 3-2-es Tottenham-sikerrel zárult összecsapást, Szon két gólt is szerzett, a második a győztes találat volt a 94. percben.

A BL-kizárás felpörgeti vagy megsemmisíti a Manchester Cityt?
Kezdődik a Bajnokok Ligája legjobb része: az egyenes kieséses szakasz. Innentől már nincs számolgatás és körbeverés, amelyik csapat erősebb, az továbbjut. December közepe óta tudjuk a párosításokat, az azóta eltelt két hónapban azonban eléggé megváltoztak az erőviszonyok.

A Spurs azt írta keddi rövid közleményében, hogy a műtét után a klub orvosi stábja dönt majd a dél-koreai játékos rehabilitációjáról, de a támadónak bizonyosan több hetet ki kell hagynia. A csapat vezetőedzője, José Mourinho ugyanakkor azt mondta, szerinte ez a megfogalmazás elég optimista és Szon – aki 14 gólt szerzett és másik nyolcat előkészített a Premier League-ben és a BL-ben – a mostani idényben már nem tér vissza a pályára.

 Már nem számítok rá ebben a szezonban

– jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a portugál szakember.

A Spurs sztárcsatára, Harry Kane szintén sérült, áprilisig nem játszhat, Mourinho pedig Szon elvesztését ahhoz hasonlította, mint amikor valaki felfelé mászik egy lépcsőn, amely hirtelen, minden előjel nélkül beszakad alatta.

Jelenleg két karunkkal kapaszkodunk az erkély szélébe. Két lehetőségünk van: elengedjük és meghalunk vagy felkapaszkodunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy fennmaradjunk

– fogalmazott Mourinho.

Nincs csatárunk, nincs átigazolási idény, nincs játékos, nincs semmi. Most már csak a szurkolótáborunkban bízhatunk, a Tottenham-drukkerekben

– tette hozzá.

A Tottenham az angol bajnokságban 26 forduló után az ötödik helyen áll, szerda este pedig a magyar válogatott kapust Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipziget fogadja a BL nyolcaddöntőjében.

Kiemelt kép: JUSTIN TALLIS / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik