Nemzetközi foci

A koronavírus-járvány miatt nem mehet edzőtáborba az MU új szerzeménye

A téli átigazolási szezon hajrájában dőlt el, hogy a kínai szuperligában szereplő Odion Ighalo kölcsönben a Manchester Unitedben folytatja fél évig.

A végén csak megtalálta az új csatárt a Manchester United
Kínából érkezhet a nigériai Ighalo.

Nagy-Britanniában viszont érkezése óta szigorították a határellenőrzést, ezért inkább nem utazik a csapat spanyolországi edzőtáborába az új szerzemény, írja a BBC. Ighalo attól fél, hogy a Kínában terjedő koronavírus-járvány miatt nem engednék már vissza Angliába, hiszen két héttel korábban még a Sanghaj Senhua csapatában játszott.

Természetesen szeretett volna velünk jönni és jobban megismerni a csapattársait, de úgy döntöttünk, nem vállalunk kockázatot a határellenőrzéssel

– mondta Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United vezetőedzője a klub honlapján.

A 30 éves támadó addig egyéni edzésterv szerint készül, de nem csak ő hagyja ki a spanyolországi túrát, Paul Pogba és Marcus Rashford sérülés miatt maradt Angliában. A Manchester United következő bajnokijára február 17-én kerül sor a Chelsea ellen.

Kiemelt kép: Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik