Nemzetközi foci sport

Bejelentette januári csúcsigazolását a Manchester United

Bruno Fernandes aláírt.

Bruno Fernandes 55 millió euróért a Manchester United játékosa lett. Erről délelőtt már írtunk, most pedig a hírt az angol klub hivatalos oldalán erősítette meg.

Brit médiaértesülések szerint ez az összeg akár 80 millió euróig is emelkedhet különböző feltételek teljesülése esetén. A 25 éves portugál játékos eddig a Sportingot erősítette.

A válogatott klasszis Olaszországban lett felnőtt labdarúgó, a Novara, az Udinese és a Sampdoria csapataiban szerepelt. Igazán a legutóbbi két és fél évben ment jól neki, előbb 56 meccsen 16, majd 53 meccsen 33 gólt szerzett a Sportingban, míg a jelenlegi félszezonban 28 meccsen 15 találatnál jár.

A válogatottban 2017 óta 19 meccsen 2 gólt szerzett, tavaly benne volt a Nemzetek Ligáját megnyerő együttesben.

Kiemelt kép: Pedro Fiuza / NurPhoto

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.