Nem egyszerű egy Barca-edző élete. Ernesto Valverde 145 mérkőzésen irányította a csapatot, ezeken 97 győzelem, 32 döntetlen és 16 vereség volt a mérleg. 2017-es kinevezése óta kétszer nyerte meg a bajnokságot a Barcelona, volt mellette még egy Király Kupa- és egy szuperkupa-győzelme is a klubnak. Mégis, kevés olyan szakember volt az európai topbajnokságokban, aki annyi kritikát kapott volna a közelmúltban, mint ő.
A fenti eredménysor valóban nem rossz, a Barcelona szintjén azonban mégis kevés, nincs közte egyetlen Bajnokok Ligája-trófea sem – előbb az AS Roma, majd tavaly a Liverpool ellen esett ki háromgólos előnyből a Barca. Ezek állandó támadási felületet jelentettek, ha épp nem ment olyan jól a Barcának, az utolsó mozzanat pedig, ami végül a busz alá lökte Valverdét, az Atlético Madrid ellen elveszített szuperkupa-elődöntő volt, amit a második félidőben ugyan agyonnyert a csapat, csakhogy a VAR segítségével két gólját is visszavonták, a rivális pedig ezt kihasználva 3-2-re nyert és döntőbe jutott.
Azóta napról napra vált biztosabbá, hogy Valverdének annyi, már csak az volt a kérdés, ki fogja átvenni a helyét. A hírek szerint Xavi Hernández és Ronald Koeman is kikosarazta a Barcelonát, de felmerült a Monacónál magát megégető Thierry Henry, vagy a tökéletes választásnak tűnő, Josep Maria Bartomeu klubelnökkel baráti kapcsolatot ápoló Mauirico Pochettino neve is.
A tökéletes vészmegoldás
Hosszan lehetne arról vitatkozni, hogy a Barcelona jól kezelte-e a helyzetet. Általános vélemény, hogy Valverde megbukott a csapat élén, ám a menesztését valóban nem a legjobban menedzselte a klub. Napok óta tényként kezelte a sajtó, hogy elküldik, ám a hétfői edzést még ő vezényelte le, majd a lehető legtovább húzták a hivatalos bejelentést az elnökségi ülés után, amire már többen is felszisszentek a klub korábbi edzői és játékosai közül.
Rosszul érzem magam miatta, nem ezt érdemli
– mondta például Pep Guardiola egy nappal azelőtt, hogy Valverdét elküldték.
Ha nehezen is, de rászánta magát a vezetőség a döntésre, az edzővel is sikerült megegyezni a részletekről. Viszont amilyen teszetoszának tűnt a barcelonai vezérkar a kirúgáskor, annyira váratlanul jó megoldást sikerült találnia Ernesto Valverde pótlásra, és viszonylag rövid idő alatt.
Quique Setién neve a nagyközönség számára talán kevésbé ismerős, és nem is biztos, hogy sokan örülnek annak, hogy ő érkezik mondjuk Xavi helyett. Azonban épp a 61 éves edző lehet az, aki visszahozza azt a játékstílust a klubhoz, amit a drukkerek a Valverde-korszakban egyre hangosabban hiányoltak.
El Maestro a strandon és a kispadnál is
Setién strandfociban tett szert olyan technikai képzettségre, ami után szülővárosa csapatánál, a Racing Santandernél El Maestrónak becézték. Összesen tizenkét szezont töltött el a klubnál – két időszakban –, de játszott mellette az Atléticóban (szuperkupát nyert a madridiakkal), a Logronésben és a Levantéban, az utóbbiból vonult vissza 1996-ban. Háromszor a spanyol válogatottban is pályára lépett, ott volt az 1986-os világbajnokságon is, igaz, a kispadról nézte végig a tornát.
Mondhatni természetes volt, hogy a Racingnál kezdte el az edzői karrierjét 2000-ben, és elég kacskaringós utat járt be, a többi közt például Egyenlítői-Guinea szövetségi kapitánya is volt egy rövid ideig. Dolgozott spanyol alsóbb osztályú kluboknál is, majd első élvonalbeli munkája a Las Palmasnál volt, amelyet sikerrel tartott bent a LaLigában. Legutóbb a Real Betis vezetőedzője volt, a csapatot első idényében figyelemre méltó játékkal a hatodik helyig vezetett, és ugyan az előző szezonban csak tizedikként zártak a sevillaiak, a kupában elődöntőig mentek, az Európa Ligában pedig az Olympiakoszt és az AC Milant megelőzve lett meg a csoportgyőzelem – a legjobb 32 között a Rennes jelentette a végállomást.
A sakkrajongó Quique Setién stílusa elég jól behatárolható: offenzív 4-2-3-1-es hadrend, miközben játékosait mindig masszív labdatartásra és támadásra ösztönzi.
A Cruyff-hatás
Ha az irányelvek hasonlítanak a Barcelonára, az nem a véletlen műve, a Barca identitását meghatározó Johan Cruyff ugyanis óriási hatást gyakorolt az edzőre.
Emlékszem, amikor a Cruyff-féle Barcelona megszületett. Ha játszottál ellenük, egész meccsen a labdát kergetted. Akkor azt mondtam magamnak: »Ez az, amit szeretnék, tagja akarok lenni a csapatnak és megérteni, mi miért történik«
– idézi egy tavalyi nyilatkozatát a goal.com, de több barcelonai szurkolói oldalon hivatkoznak egy olyan nyilatkozatára is, amely szerint olyat is mondott, hogy akár egy ujját is levágta volna, csak hogy a Cruyff-féle Barcelonában focizhasson.
Ha a Barca keretéig nem jutott is el, az életét teljesen megváltoztatta az akkor látott játékfilozófia. Már játékosként is elemzői szemmel állt hozzá a játékhoz, majd edzőként tovább kutatta és tanulta, hogyan lehet ilyen domináns futballt játszatni a csapatával. Hogy ezt sikerült tökélyre fejlesztenie, arra tökéletes példa volt egy 2018. novemberi mérkőzés, amikor a Real Betis 4-3-ra nyert a Nou Campban.
Bajnokin azóta sem tudta senki legyőzni a Barcelonát hazai pályán. A betises sikertörténet két szezonon át tartott, közös megegyezéssel ért véget, a klub nem győzött hálálkodni Setiénnek, hogy visszavezette a csapatot az európai színtérre, és hogy irányításával sikerült megerősíteni az akadémiát. Utolsó meccsén stílusosan a Real Madridot verték 2-0-ra a Bernabéuban.
Bár játékosként nem adatott meg neki, hogy a Barcelonát képviselje, most edzőként nem kisebb feladatot kapott, mint hogy a bajnokságban holtversenyben élen álló, a BL-csoportját megnyerő és a kupában is talpon lévő klubnál továbbvigye azt a szellemiséget, aminek az alapjait Johan Cruyff fektette le. Bárkinek álommeló lenne ez, Quique Setiénnek még inkább az.
Kiemelt kép: Cristina Quicler / AFP
