Nemzetközi foci

Tíz perc alatt eldöntötte a Juve a rangadót

Rangadónak indult, de már a 3. percben jelezte a Serie A egyeduralkodója, a Juventus, hogy nem szeretne kellemetlen meglepetésben részesülni Rómában: Dybala szabadrúgása után Kolarov lemaradt Demiralról, akinek a sípcsontjáról bepattant a labda.

A 10. percben még nagyobb bajba került a Roma, Veretout szerencsétlenkedett a saját 16-osánál, Dybala pedig lecsapott a labdára, majd a hazai középpályás lerántotta, a megítélt 11-est Cristiano Ronaldo váltotta gólra.

A páholyban lévő Juve a 19. percben elvesztette a talajfogásnál térdsérülést szenvedő Demiralt, aztán Rabiot mentett nagyot a gólvonalon Pellergini lövésénél. A Roma egyik legjobbja, Zaniolo az első félidő legszebb jeleneténél elképesztő szólót mutatott be, hét embert cselezett ki, majd a Demiral helyére beálló De Ligt szabálytalanul állította meg.

A hazai középpályás a térdét fogva maradt a földön, és zokogott, amikor hordágyon vitték le, azóta kiderült, elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, hétfőn műtik, de szinte biztos, hogy véget ért az idénye, és az Eb-t is bukta.

A második félidő közepén Alex Sandro kezezését követően a videós visszajátszás eredményeként büntetőt kapott a Roma, amit Perotti tökéletesen lőtt, ezzel visszajött a meccsbe a fővárosi csapat.

A végén a Juve eltékozolt kontrái miatt a Romának volt még esélye az egyenlítésre, de Pellegrini az égbe lőtt egy kipattanót, Szczesny pedig ki tudta tolni Diawara lövését. A Juventus a 2-1-es győzelmével átvette a vezetést, hiszen az Inter csak ikszelt az Atalantával.

Serie A, 19. forduló:

Roma – Juventus 1-2 (0-2)
Fiorentina – SPAL 1-0 (0-0)
Sampdoria – Brescia 5-1 (2-1)
Torino – Bologna 1-0 (1-0)
Verona – Genoa 2-1 (0-1)
Udinese – Sassuolo 3-0 (1-0)

 

hétfőn játsszák:
Parma – Lecce 20.45

Kiemelt kép: Tiziana FABI / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik