Nemzetközi foci

Zsinórban 16 éve szomorítja a kapusokat az örökifjú csatár

Fabio Quagliarella az előző idényben 26 góllal lett gólkirály, idén azonban adós maradt a gólokkal, a 19. forduló előtt mindössze három találat állt a neve mellett.

A Sampnak nem is ment az örökifjú támadó góljai nélkül, de az első kör utolsó fordulóját a 16. helyről szerző genovai csapat az újonc Brescia ellen magára talált, és 0-1 után öt góllal szórta meg ellenfelét.

A hónap végén a 37. születésnapját ünneplő Quagliarella két gólt vállalt az ötből, előbb egy büntetőt értékesített, majd a hosszabbításban gyönyörűen emelte át a kapust.

A mostani gólja azt jelenti, hogy 2005 óta minden évben szerzett legalább egy, de inkább több gólt az olasz bajnokságban, vagyis zsinórban 16 éve szomorítja a kapusokat. Összesen pedig már 158 gólnál tart az olasz élvonalban, amivel immár egyedül áll az örökranglista 19. helyén, amit eddig olyan nevekkel osztott meg, mint Gigi Riva, Pippo Inzaghi és Roberto Mancini. A 18. helyezett Roberto Bonisegna már csak öt góllal előzi meg, úgyhogy egy jó tavasszal őt is lekörözheti Quagliarella.

Jön a meccs, ahol mindenki az ellenfél csatárának drukkol
Quagliarellát istenítették a nápolyi szurkolók, mégis el kellett menekülnie egy őrült zaklató miatt a városból, így árulóvá vált. 36 évesen letarolja az olasz bajnokságot, és épp Nápolyban lehet rekorder, ahol ismét kedvencnek számít.

A másik két vasárnap délutáni meccsen a Fiorentina és a Torino is soványka, egygólos győzelmet aratott, de a firenzei csapatnak ez már nagyon kellett, mivel nyolc forduló után tudott ismét nyerni.

Serie A, 19. forduló:

Fiorentina – SPAL 1-0 (0-0)
Sampdoria – Brescia 5-1 (2-1)
Torino – Bologna 1-0 (1-0)

Kiemelt kép: MARCO BERTORELLO / AFP

Olvasói sztorik