Jön a meccs, ahol mindenki az ellenfél csatárának drukkol

Azt szokták mondani futballberkekben, hogy kétfajta ember lövi középre, erőből a tizenegyest. Az egyik, aki teljesen tanácstalan és nincs semmi ötlete, így jobb híján becsukja a szemét, és jó nagyot belebikáz a labdába.

A másik pedig az, aki annyira biztos magában, hogy úgy van vele, nyugodtan megemelheti a labdát, úgysem fog hibázni.

A Sampdoria csatára, Fabio Quagliarella csütörtökön lett 36 éves, és fél Európa csodájára jár, hiszen 21 forduló után 16 góljával vezeti a Serie A góllövőlistáját.

Soroljuk, kik állnak mögötte? A klubszinten mindent megnyerő Cristiano Ronaldo, az Atalanta brutális formában – 17 gól az utolsó 10 tétmérkőzésen – lévő csatára, Duvan Zapata, a Genoa- és immár a Milan-drukkerek kedvence, Krzysztof Piatek vagy a két kétszeres olasz gólkirály, Ciro Immobile és Mauro Icardi.

Quagliarella utolsó tizenegy bajnokija így nézett: betalált a Milan, a Torino, a Genoa, a Lazio, a Parma, az Empoli, a Chievo és a Juventus ellen, a Bolognát, a Fiorentinát és az Udinesét pedig duplával szomorította.

Ez annyi mint 14 gól 11 mérkőzés alatt, és a paletta nagyon széles: láthattunk tőle gyönyörű fejeseket, kibrusztolt helyzet utáni gólt, hidegvérű helyzetkihasználást, no meg négy büntetőt, amelyek közül hármat is a léc alá bombázott. Véletlenül sem azért, mert nem volt ötlete, sokkal inkább azért, mert egy ilyen sorozat után duzzad az önbizalomtól, ráadásul megteheti, hogy oda célozzon, mert egészen pazar a rúgótechnikája.

👑 #Quagliarella, the Italian King of Goals. pic.twitter.com/0uPWzySezn

— Sampdoria English (@sampdoria_en) 2019. január 28.

A felsorolásból kimaradt a Chievo elleni varázslata, amikor egy bal oldalról érkező labdát lazán oxival küldött a kapuba. Bármilyen más játékos esetén halmozná a jelzőket a sajtó, de Quagliarellánál ennek nincs hírértéke, mert szinte mindennaposnak számít.

Ő az az ember, akiről az olasz futballt felszínesen követők is megjegyezték, ja igen, az a hosszú nevű fickó, aki nem tud egyszerű gólokat lőni.

Ha az ember felmegy a YouTube-ra, egymás után köpi ki a kereső a Quagliarella legszebb góljait levetítő összeállításokat, és ezeket látva gyorsan kiviláglik, hogy teljesen máshogy működhet az agya, mint a legtöbb futballistának.

Ösztönösen megérzi, hogy kell helyezkedni a kapu előtt, de nem csak a klasszikus csatárerényekkel rendelkezik, hanem egy támadó középpályás kreativitásával is, ebből adódik, hogy olyan megoldások is megfordulnak a fejében, ami másnak eszébe sem jut.

Ebből a szempontból hasonlít egy kicsit Zlatan Ibrahimovicra, Quagliarellához hasonlóan a svéd zsenire is abszolút jellemző, hogy bármilyen szögből képes kapura lőni, és hogy bármilyen váratlan mozdulatot bevállal, ha kipattan az isteni szikra a fejéből.

Jómagam szinte napra pontosan tíz éve, egy végtelenül hosszúra nyúlt szombati esti műszak során figyeltem fel Quagliarellára, akkor épp az Udinesét erősítette, és egészen briliáns góllal alakította 2-2-re az állást az első félidő végén: egy felívelt labdát 21 méterről, félfordulatból, kapásból vágott be. A mozdulat, a kivitelezés, az ötlet, az egész szenzációs volt, olyan quagliarellás.

Onnantól kezdtem el igazán odafigyelni rá, pedig ez már a negyedik idénye volt a Serie A-ban, és tett róla korábban is, hogy letegye a névjegyét, a 2006-2007-es idényben a Sampdoriában 13 gólt szerzett, egy évvel később az Udinesében tizenkettőt.

Nem gyenge átemelés a rosszabbik lábával:

Második udinei szezonjában és az ezt követő nápolyi évében is 10 fölött zárt, így egyértelmű volt, hogy ott a helye a dél-afrikai vébén címvédőként harcba induló olasz válogatottban. Amely aztán nagyon csúnyán lebőgött, de egyetlen momentum azért így is sokaknak beleégett a memóriájába, az a mozdulat, ahogy a szlovákok elleni utolsó csoportmeccsen Quagliarella pofátlanul lazán emeli át Ján Mucha kapust.

Bár Quagliarella karrierében mindkét torinói csapat fontos szerepet játszik, a Toro azért, mert ott járta végig a ranglétrát, és ott debütált az élvonalban 2000-ben, a Juventus pedig azért, mert az összes trófeáját – három bajnoki cím, két olasz Szuperkupa – velük nyerte, a legmeghatározóbb klubnak mégis a Napoli és a Sampdoria számít.

Quagliarella a Nápolyi-öböl partján fekvő Castellammare di Stabiában született, és mint a helyi gyerekek többsége, ő is arról álmodott, hogy egy igazán fontos meccsen sikerül egyszer egy igazán fontos gólt szereznie a Napoliban. A nagy álmához 2009 nyarán került egészen közel, amikor 18 millió euróért megvette őt a Napoli, amellyel ötéves szerződést írt alá.

“Tisztában voltam vele, milyen jelentősége van az átigazolásomnak. A nápolyi szurkolók magukat látták viszont bennem. Amikor pályára léptem, sosem voltam egyedül, ott volt velem az egész város. Sok szurkolónak én testesítettem meg az álmát”

– emlékezett vissza a focista. Hogy milyen hangulat uralkodott a városban Quagliarella leigazolása után? Elég annyit mondani, hogy a szurkolók írtak róla egy dalt, pedig ez korábban a csapat sztárjai közül csak az Istenként tisztelt Diego Maradonának adatott meg.

Quagliarella igyekezett minden létező módon éreztetni a drukkerekkel, hogy hálás az őt övező imádatért, a góljai után a Napoli-címert csókolgatta, és a nyilatkozatiban mindig kiemelte, úgy érzi magát, mintha egy szenvedélyes nápolyi ultra hirtelen megkapta volna élete lehetőségét. 34 bajnokin 11 gólt szerzett, köztük az Atalanta elleni csodát, ahol egészen hihetetlen röppályát írt le a labda.

A pályán kívül azonban kezdett egyre ijesztőbb fordulatot venni az élete. Már a nápolyi időszak előtt is több olyan üzenetet kapott ismeretlen telefonszámokról, amelyben drogosként állították be és azzal vádolták, hogy kapcsolatban áll a hírhedt nápolyi maffiával, a Camorrával.

Az üzenetek aztán megszaporodtak, amikor már a Napoliban focizott, és amikor egymás után több alkalommal is telefonszámot váltott, a zaklató más módszerhez folyamodott. Hetente többször is levelet dobott Quagliarella szüleinek postaládájába, és a borítékban kiskorú gyerekek pornográf képei voltak, vagyis pedofíliával vádolta a város kedvencét.

“Egyértelmű volt, hogy a képeket az internetről szedték le. Ez volt a zaklatás legrosszabb része. Ráadásul nem csak engem viselt meg, hanem a szüleimet is, akik napról napra szembesültek az ocsmányságokkal. Egy idő után aztán azt a módszert választották, hogy eltitkolják, hogy továbbra is kapnak leveleket, így akartak megóvni engem”.

De a helyzet nem lett jobb, jöttek az újabb vádak: Quagliarella meccseket ad el, orgiákra jár, és a szülők olyan levelet is kaptak, amin a fiuk arcát montírozták rá egy koporsóban fekvő férfiére. Mivel az üzenetekben gyakran személyes információk is szerepeltek, Quagliarella arra gyanakodott, hogy a zaklató az ismerősi körből kerülhet ki. Szép lassan mindenki gyanússá vált, és a zaklatások nem csökkenő rohama szép lassan bedarálta a focistát, aki egyszerűen nem tudott a munkájára koncentrálni.

“Egyfolytában aggódtam, attól féltem, hogy valami bajom lesz. Az utcára is alig mertem kimenni, és ha el kellett indulnom otthonról, akkor is állandóan visszanéztem, nem követ-e valaki. Edzettem ugyan, de nem tudtam rendesen odatenni magam. A hónapok óta tartó tortúra teljesen padlóra küldött. Nem szégyellem, sokat sírtam, mert szenvedtem és nem értettem, ki teszi ezt velem”.

Quagliarella egyik jó barátjának ismerőse, aki a rendőrségnél dolgozva a kiberbűnözésre, valamint a zaklatásra szakosodott és 2006-ban egyszer már segített a játékosnak, amikor feltörték egy e-mail fiókját, megígérte, hogy kideríti, ki áll az ügy hátterében, de azt kérte, a focista senkinek ne meséljen erről. Így a Napolinál mit sem tudtak arról, milyen vihar zajlik a lelkében.

A vége az lett, hogy 2010 nyarán valósággal elmenekült Nápolyból és a Juventushoz igazolt.

Ennél rosszabb döntést nem is hozhatott volna, legalábbis a nápolyi drukkerek így voltak vele, ők ugyanis gyűlölik a Juventust, így lett a bálványból hirtelen áruló.

A drukkerek mérhetetlen haragja Quagliarella családjára zúdult, édesanyját lekurvázták, őt pedig elmondták mindenféle szemétnek, úgyhogy, bár testben Torinóban volt, lélekben sokszor mégis Nápolyban járt, mert azon aggódott, mi lesz a szeretteivel.

A zaklatásos ügy végül teljesen abszurd módon vett váratlan fordulatot: 2010 nyarán Quagliarella két barátjával és a családjaikkal nyaralni utazott, a focista édesapja pedig elszólta magát az őket gyalázó levelekről. Mire a két barát, az egyikük egy ügyvéd, a másik egy telefonüzlet tulajdonosa, felkapta a fejét, mivel évek óta ők is hasonló üzeneteket kaptak.

Amikor mindenki elmondta a sztoriját, kiderült, hogy az ügyvéd évekkel korábban a saját nyomozása során kiderítette, hogy éppen az a rendőr állt az üzenetek mögött, akit ő gyerekkora óta ismert – és aki történetesen felajánlotta Quagliarellának, hogy segít felgöngyölíteni az ügyet.

A Raffaele Piccolo nevű rendőrt végül az buktatta le, hogy minden levélben ugyanazt a helyesírási hibát követte el, nem rakott szóközt a vesszők után. 2010 novemberében egy házkutatás során lefoglalták a számítógépeit, és kiderült, hogy Quagliarellán és barátain kívül rengeteg másik embert zaklatott még, orvost, jogászt, étterem-tulajdonost.

“Egy rendőrben általában megbízik az ember, és úgy van vele, nyugodtan fordulhat hozzá, ha gondja adódik. Ez volt a legnagyobb erénye, hogy az emberek a beosztása miatt megbíztak benne. Elérte, hogy mindenkit gyanúsnak tarts magad körül, mondta nekünk, hogy mit csináljunk, miközben a markában tartott minket, és erről fogalmunk sem volt” – nyilatkozta Quagliarella.

Akit az esetről mit sem sejtő nápolyiak, továbbra is szívből utáltak, amikor egyszer térdsérülés miatt nem tudott játszani a Napoli ellen, azt a molinót feszítették ki, amin ez állt: “Szent Gennaro gondoskodott rólad”. Utalva arra, hogy Nápoly védőszentje nem hagyta, hogy egy áruló pályára lépjen a város csapata ellen.

A zsarolót 2017 februárjában négy év nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték első fokon, és Quagliarella csak ekkor állt ki a nyilvánosság elé, hogy könnyek között elmondja, min is ment keresztül.

A nápolyi ultrák hozzáállása ekkor vett újabb fordulatot, az addig Quagliarellára kígyót-békát kiabáló drukkerek ugyanis ezúttal azt üzenték neki: “Megjártad a poklot, de hatalmas méltósággal viselted. Fabio, befogadunk téged, mivel a városunk fia vagy”.

Ilyen előzmények után rendezik a Serie A 22. fordulójában a Napoli-Sampdoria meccset, amely mindenki számára különleges lesz. Quagliarella pályafutása során eddig hét gólt szerzett a Napoli ellen, az őszi meccsen is betalált egy egészen szédületes sarkazás után. Aztán persze nem ünnepelt, hiszen imádott csapatával szúrt ki, és a meccs után is csak annyit mondott, nem ez volt élete legszebb gólja, de a top 3-ban benne van.

“Valahol szomorú vagyok, hogy mindig gyönyörű gólokat szerzek a Napoli ellen, amely a szívem csücskének számít” – tette hozzá az álomgólok nagymestere. A 36 éves Quagliarella szombaton történelmet írhat, ha a Napoli ellen betalál, akkor sorozatban 12. meccsén szerez gólt, és ezzel a pénteken 50. születésnapját ünneplő argentin legendát, Gabriel Batistutát megelőzve egyedüli csúcstartó lesz az olasz ligában.

Érzelmekkel teli meccsre készülhet tehát a San Paolo-stadion, és az olasz oldalakon azt olvasni, a hazai drukkerek azt szeretnék, ha a Napoli nyerne, de nagyon bíznak benne, hogy a Samp is szerez legalább egy gólt Quagliarella révén.

A játékos, akire régen azt mondták, nagy gólokat szerez, de nem elég jó góllövő, az elmúlt két idényében összesen 31-szer volt eredményes a bajnokságban, és ha a mostani szezonból hátralévő 17 kör alatt még négyszer betalál, akkor megdönti a tavaly felállított egyéni rekordját.

Csak szólunk, a 16 góljánál csak az ötszörös aranylabdás Lionel Messi (19), valamint a tavaly a franciákkal vébét nyerő Kylian Mbappé (18) szerzett többet az európai topligákban. Az olasz szurkolók egy része már a válogatottba követelte – ahol 25 meccse és 7 gólja volt eddig – , és Roberto Mancini be is hívta a február elején esedékes összetartásra.

Bár nem Quagliarella oldaná meg a mostanság sok sebből vérző squadra azzurra gondjait, az biztos, hogy az olasz futballnak Francesco Totti és Andrea Pirlo visszavonulás után óriási szüksége van egy ilyen szerethető figurára.