Nemzetközi foci

Újra a videobíró miatt vitáznak az angolok

A Sheffield United drámai végjátékban győzte le a West Ham Unitedet 1–0-ra a Premier League 22. fordulójának pénteki, nyitó mérkőzésén. A megsérülő Lukasz Fabianski helyére beálló David Martin hibájából szerzett győztes gólt Oliver McBurnie, de mégsem erről a jelenetről maradt emlékezetes a meccs.

A 94. percben ugyanis egyenlített a West Ham Robert Snodgrass találatával, csakhogy a VAR visszanézte az esetet és nem adta meg a gólt. A döntés hátterében az áll, hogy a gólpasszt adó Declan Rice kezére fejelte a labdát John Egan.

Mivel az új szabályok szerint a gólt előidéző folyamat során bármilyen módon a támadó kezét érő labda szabálytalanságnak számít, Michael Oliver és a játékvezetői csapata kénytelen volt érvényteleníteni a találatot. Az már más kérdés, hogy Rice ebben a helyzetben nem tudott volna mit tenni.

Az angol bajnokságban az idei szezonban van először VAR és egyelőre kettős a megítélése, főleg a kétes lesállásoknál hozott döntések osztották meg az embereket eddig. Rice esete után is nagy vita alakult ki, főleg a szurkolók körében, hogy jogos volt-e elvenni ezt a gólt.

Végeredmény – Premier League, 22. forduló

Sheffield United-West Ham United 1-0 (0-0)
Gólszerző: McBurnie (53.)

Kiemelt kép: Michael Regan/Getty Images

Olvasói sztorik