Nemzetközi foci

Ronaldo: Büszkén áldozom fel magam a csapatomért

Cristiano Ronaldo karnyújtásnyira került attól, hogy a világon másodikként elérje a 100 gólos álomhatárt a válogatottban. A Juve klasszisa is eredményes volt a Luxemburg ellen megnyert Eb-selejtezőn, így már 99 találatnál jár nemzeti színekben. Ennél többet csak az iráni Ali Daei szerzett, 109-et.

Minden rekordot meg kell dönteni, és én ezt meg fogom

mondta a BBC-nek a mérkőzés után.

„Az elmúlt hetekben nem voltam százszázalékos állapotban, most sem vagyok. Ezért is játszottam kevesebbet az elmúlt három hétben. De amikor fel kell áldoznom magam a klubom vagy a válogatott érdekében, büszkén teszem” – mondta, utalva arra is, hogy a Juventus legutóbbi két mérkőzésén lecserélték, amiből kisebb ügy is kerekedett.

Cristiano Ronaldónak bocsánatot kell kérnie a csapattársaitól
Nem ússza meg teljesen a Milan elleni mutatványát.

Portugália 2-0-ra nyert Luxemburgban és a csoportja második helyén végezve jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra.

Kiemelt kép: Erwin Spek/Soccrates/Getty Images

Olvasói sztorik